2026. július 23.

Recirquel - Világklasszis artisták a Csokonai Színházban

Recirquel - Világklasszis artisták a Csokonai Színházban

Februárban a Csokonai Színházban vendégszerepel a nemzetközi hírű Recirquel. A hazai újcirkusz-társulat 2018 augusztusában a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, az Edinburgh Festival Fringe keretében mutatta be My Land című produkcióját, ahol a kritikusok véleménye alapján több ezer produkció közül a legjobbnak bizonyult.

A Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató, a kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. A cirkuszt, a kortárs és klasszikus táncot, a mozgásművészettel és a színházzal ötvöző alkotás egy új előadóművészeti műfaj, a ?cirque danse? kiteljesedése. De nemcsak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak a produkció, ugyanis ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek.

Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket ? hagyományokat, szabadságot és szerelmet ? kutatva hozták létre a produkciót.

A My Land február 18. és 22. között - hat alkalommal - látható a Csokonai Színház Nagyszínpadán.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026