2026. szeptember 06.

Sétálható városok ? Nagyvárad ad otthont a CityWalk projekt konferenciájának

Sétálható városok ? Nagyvárad ad otthont a CityWalk projekt konferenciájának

2016 decemberében indult a Duna régióban nemzetközi együttműködés a sétálható, és ezáltal élhetőbb városok kialakítására. A Duna Transznacionális Program keretén belül megvalósuló CityWalk projektben 9 ország 17 partnere vesz részt. Romániából egyedül Nagyvárad csatlakozott a projekthez, most a város lesz a házigazdája annak a konferenciának, melynek témája  a gyalogos közlekedés.

A konferencia a sétálhatóságról - lépések az élhető városok felé című nagyváradi rendezvényen résztvevők a gyalogos közlekedés optimális feltételeinek biztosítására és ösztönzésére szolgáló lehetőségekről és megoldásokról tanácskoznak.

A konferencia első részének moderátora Kézy Béla, a magyarországi Megakom képviselője, előadást tart többek között Antal Gertheis , a magyarországi Mobilissimus Kft. képviselője is.

A konferencia második részében, a szakértőkkel folytatott megbeszélések során, olyan témákat járnak körbe a résztvevők, mint a fenntartható várostervezés, a forgalom környezetre gyakorolt hatása, a gyalogos közlekedési infrastruktúra, a tudatosítás vagy az érvényben lévő politikák és szabályozások.

Ugyanakkor bemutatják a projekt eredményeit is, amelyeket bármelyik, abban résztvevő város használhat.

Mi a CityWalk?

A nemzetközi együttműködés célja, hogy a városok környezetbarát, alacsony zajszennyezettségű, alacsony szén-dioxid kibocsátású és biztonságos közlekedési rendszerű életteret biztosítsanak lakóik számára, ahol a közlekedés elsődleges formái a gyaloglás, kerékpározás és a közösségi közlekedés.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026