2026. július 23.

Tulajdonosváltás a DVSC-nél

Tulajdonosváltás a DVSC-nél

A DVSC Egyesület megvásárolta a labdarúgó NB II-ben listavezető debreceni csapatot működtető DVSC Futball Zrt. részvényeinek több mint hatvan százalékát - jelentették be péntek délután a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón.

Az egyesület a DVSC Futball Zrt. csütörtöki közgyűlésén vette át a Szima Gábor és családja tulajdonában lévő részvényeket. Kósa Lajos, a DVSC Egyesület elnöke elmondta, a részvények több mint 60 százaléka lett az egyesületé, 25 százalék maradt az önkormányzaté, 14 százalékot a DVSC Futball Zrt. vásárolt meg, és vannak még egy százalékot el nem érő kisrészvényesek is.

Kósa emlékeztetett rá, hogy az augusztus 17-én alakult egyesületnek sikerült megvalósítania a kitűzött célt, és új korszak kezdődött a labdarúgócsapatnál.

Papp László polgármester kiemelte, az NB II-ben szereplő együttes új struktúrában kezdte meg menetelését a szezon elején, és mára már jogilag is lezárult ez a folyamat. Az önkormányzat 39,9 millió forinttal járult hozzá a részesedés megváltoztatásához. Mint fogalmazott, a DVSC társadalmasítása sikerült, a klub köztulajdonban működik. Reményét fejezte ki, hogy a listavezető DVSC a tavaszi szezonban is sikeres lesz.

Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, mostantól rendezett körülmények között tudnak dolgozni. Reményét fejezte ki, hogy olyan jövőt sikerül megvalósítania a klubnak, amely minden futballkedvelő megelégedését szolgálja.

"Meg kell nyerni a másodosztályt, de már az NB I-ben való helytállásra készülünk" - hangsúlyozta.

Kósa Lajos zárszavában elmondta még, hogy Szima Gábor továbbra is jelentős összeggel támogatja a labdarúgócsapatot.

Fotó: dvsc.hu

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Homokkal telik meg Nagyvárad főtere: kezdődik a nemzetközi strandröplabda-torna
Jul 20, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Vízre száll Nagyvárad – Sportközponttá alakítják a Sebes-Körös belvárosi szakaszát
Jun 26, 2026
Bocskai emlékverseny - Közel 250 versenyző indul
Mar 16, 2026
A nagyváradi Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Mar 18, 2025
Bölöni László a Debreceni Egyetemen
Feb 26, 2025