2026. szeptember 06.

Új orvos- és egészségtudományi folyóiratot indított a Debreceni Egyetem

Új orvos- és egészségtudományi folyóiratot indított a Debreceni Egyetem

Megjelent a Debreceni Egyetem új orvos- és egészségtudományi folyóirata, az Egészségügyi Innovációs Szemle első száma. A lap elindítóinak fő célja az orvos- és egészségtudomány területén végzett kutatások bemutatása, illetve az elért eredmények ismertetése.

A tervek szerint az interneten évente négyszer megjelenő Egészségügyi Innovációs Szemle szerkesztői a lapot bemutató soraikban azt írják: elsősorban az orvos- és egészségtudomány területéhez kapcsolódó közleményeknek, szakmai véleményeknek, elemzéseknek, kutatások ismertetésének, diskurzusoknak szeretnének teret adni. Kiemelten fókuszálnak az egészségügyi szempontból meghatározó kérdésekre, prevenciókra, innovációkra, egyebek mellett a fertőző és nem fertőző betegségekre, valamint a gyógyszerkutatás szinte minden területére.     

- Fontosnak tartjuk, hogy az orvos- és egészségtudományi területen kutatást végző debreceni egyetemi polgárok számára egy olyan publikációs felület álljon rendelkezésre, ahol a legújabb tudományos eredmények a nagy nyilvánosság számára is elérhetők. Emellett a DE kiemelt fókuszterülete is az orvos- és egészségtudományi kutatás és az arra épülő innováció, mely az egyetem kari szerkezetében is megmutatkozik ? fogalmazott a hirek.unideb.hu-nak Zsuga Judit, az Egészségügyi Innovációs Szemle alapító főszerkesztője. A lap társelnöke, főszerkesztő-helyettese Bácskay Ildikó, a Gyógyszerésztudományi Kar oktatási dékánhelyettese.  

Zsuga Judit hozzátette: a szerkesztőbizottság elkötelezett az orvos-és egészségtudományok fejlesztése, a magas szintű, gyakorlatorientált oktató munka és a tudományos kutatás iránt, illetve fontosnak tartják eredményeik minél szélesebb körben történő ismertetését is, aminek a folyóirat katalizátorává szeretne válni.  

Az első számban egyebek mellett szó esik a prebiotikum tartalmú kapszulák formulálásáról és vizsgálatáról; a ciklodextrinek szerepéről a COVID-19 elleni küzdelemben, illetve egy, 2-es típusú cukorbetegség esetén adható gyógyszerről is.

Az Egészségügyi Innovációs Szemle ide kattintva olvasható.

Kiemlet kép: Zsuga Judit, az Egészségügyi Innovációs Szemle alapító főszerkesztője. Fotó: DE

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026