2026. szeptember 06.

Újabb vándorbölcső indult útjára

Újabb vándorbölcső indult útjára

Első közös gyermeküket váró nagyváradi szülőknek adtak át egy újabb vándorbölcsőt a Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesületének képviselői. A kis fekhellyel ezúttal is járt egy kézműves termékeket tartalmazó ajándékcsomag.

Ez volt amúgy immár a harmadik vándorbölcső, amely útjára indult a Partiumban.

?Valljuk, hogy erdélyi megmaradásunk kulcsa a gyerekvállalás, ezért lehetőségünk szerint szeretnénk támogatni a családokat. Örömmel tölt el, hogy nagy érdeklődés övezi a vándorbölcső-programot mind az igénylők, mind pedig az adományozók részéről? ? fogalmazták meg a kezdeményezők.

A program elindítói ugyanakkor köszönetet mondanak Szilágyi Ferencnek, a Partiumi Keresztény Egyetem gazdasági tanszéke dékánjának, Jakabffy László építőmérnöknek, a Partiumi Keresztény Egyetemnek, valamint a Bethlen Gábor Alapnak, hogy támogatásukkal hozzájárultak az eddig elkészült öt bölcső megvalósításához. Köszönik továbbá Ferenczy Éduának és családjának, hogy saját családi bölcsőjüket ajánlották fel a vándorbölcső program számára.

Mint ismeretes, a vándorbölcső-program alapja, hogy mivel egy kisded számára egy bölcső csupán behatárolt ideig használható, sok család nem fektet pénzt és energiát a beszerzésébe. Az útnak indult kis fekhelyek négy?hat hónapig ?állomásoznak? egy családnál, ezt követően pedig a program kezdeményezői átadják a következő igénylőnek.

A gyereket váró családok így továbbra is jelezhetik igényüket a szentlaszloegy@gmail.com címen.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026