2026. szeptember 06.

Úttörő együttműködés révén jött létre a levéltári kiállítás Nagyváradon

Úttörő együttműködés révén jött létre a levéltári kiállítás Nagyváradon

Május 4-én, pénteken 9.00 órakor nyílik, és mindössze 16.00 óráig lesz látogatható a Documenta Varadiensis című kiállítás, amely a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség történeti levéltári anyagába nyújt betekintést az Állami Levéltárak Bihar Megyei Kirendeltsége székhelyén. A kiállítás úttörőnek számít a maga nemében, hiszen korábban nem volt példa a két intézmény hasonló együttműködésére.

 

2018. május 4-én, pénteken 9.00 órakor nyílik és 16.00 óráig lesz látogatható a Documenta Varadiensis című kiállítás, amely a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség történeti levéltári anyagába nyújt betekintést az Állami Levéltárak Bihar Megyei Kirendeltségének székhelyén (Traian Blajovici utca).

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és az Állami Levéltárak Bihar Megyei Kirendeltsége által együttműködésben megvalósított irattári kiállítás úttörőnek számít a maga nemében. Korábban nem volt példa a két intézmény hasonló együttműködésére, illetve első ízben kerül sor a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a két intézmény gyűjteményében őrzött irattári anyagának részleges kiállítására is.

Rendkívül fontos, hogy az érdeklődők rendelkezzenek érvényes személyigazolvánnyal, ugyanis az állami levéltárak belső szabályzata értelmében kizárólag a regisztrált személyek élvezhetik az intézmény szolgáltatásait.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026