2026. szeptember 06.

Véget ért a Bihar megyei önkormányzat munkáját hónapokig megbénító patthelyzet

Véget ért a Bihar megyei önkormányzat munkáját hónapokig megbénító patthelyzet

Bihar megye önkormányzata csütörtöki ülésén igazolta egy szociáldemokrata képviselő mandátumát, és ezzel véget ért az önkormányzat munkáját kilenc hónapja megbénító patthelyzet. Az önkormányzat tavaly szeptember óta nem tudott fontos döntéseket meghozni, mert a Szociáldemokrata Párt az ellenzékkel való összejátszással gyanúsította meg, és kizárta soraiból az egyik képviselőjét, a Nemzeti Liberális Párt képviselői viszont ezt követően megtagadták a jelöltlistáján következő jelölt mandátumának az igazolását.


A mandátumigazolásra a Nagyváradi Táblabíróság kötelezte a testületet, mely a múlt hét végi jogerős ítéletében kimondta: bűnvádi eljárás indulhat azon önkormányzati képviselők ellen, akik továbbra is megtagadják kollégájuk mandátuma igazolását.

A mandátumigazolás megtagadása miatt kilenc hónapig szavazategyenlőség volt a tanácsban a Szociáldemokrata Párt (PSD) az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciója, valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által megjelenített ellenzék között.

Az RMDSZ-es Pásztor Sándor által vezetett önkormányzat tavaly szeptember közepe óta nem tudott fontos döntések meghozni, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) az ellenzékkel való összejátszással gyanúsította meg, és kizárta soraiból az egyik képviselőjét, a PNL képviselői viszont ezt követően megtagadták a jelöltlistáján következő PSD-jelölt mandátumának az igazolását.


Pásztor Sándor az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában olyannak tartotta a helyzetet, mint amikor lefognak egy megválasztott képviselőt, és nem engedik be a testület ülésére. A szavazategyenlőség miatt a megye sok fontos projektjét nem tudták megszavazni a testületben. Mint azt korábban m i is megírtuk, az önkormányzat 2018-as költségvetését is csak áprilisban sikerült elfogadni az intézmény alkalmazottainak a tiltakozása közepette, miután a PNL egyik önkormányzati képviselője átszavazásával meglett a többség.


A PNL azt próbálta a mandátumigazolás megtagadásával megtorolni, hogy noha a 2016 júniusában tartott önkormányzati választásokon a mandátumok csaknem felét szerezte meg Bihar megyében, az ellene szövetkező kisebb pártok nem engedték át neki a megye vezetését.

Fotó: facebook.com/ConsiliulJudeteanBihor/

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026