Ajánló
Jótékonysági zenésztalálkozó a Partiumban
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnázium tornatermi felszerelésének megvásárlásához is hozzájárulhat az, aki november 29-én ellátogat Bihar megye legnagyobb magyar mulatságára, a többszáz embert megmozgató VII. Partiumi Zenésztalálkozóra. A hajnalig tartó vigasságon több újdonság is várja az érdeklődőket idén: lesz nótasarok, ahol azok is együtt muzsikálhatnak a házigazdákkal és fellépőkkel, akik egyébként nem játszanak zenekarban; a kicsiket pedig külön gyereksarok várja majd. Sztárvendég az autentikus cigányzenét játszó Parno Graszt.
Ajánló
Vetítettképes élménybeszámoló Japánról
Különleges estre invitálja a fotográfiát és a csodálatos Japánt kedvelő publikumot Tóth István AFIAP  fotóművész, november 23-án, pénteken este 6 órakor, a Nagyváradi Középkori Vár külső udvarán lévő Konferencia termébe (G épület).
Ajánló
Elkezdődtek a Naftalin próbái, nem csak a szilveszteri bemutatóra, de a főpróbára is lehet jegyet váltani
A magyar vígjáték-irodalom kiemelkedő egyénisége, Heltai Jenő Naftalin című bohózatával köszönti az Újévet a Szigligeti Színház. A Novák Eszter által színre vitt komédia olvasópróbái a héten kezdődtek.  A főpróbára, a szilveszteri bemutatóra, illetve a január 2-ai ünnepi előadásra jegyek december 1-től kaphatók.
Ajánló
Lajkó Félix, Kökény Attila és Wolf Kati a Nagytemplomi Adventi Koncerteken
Tizenegyedik alkalommal várja adventi koncertekre az érdeklődőket a debreceni Református Nagytemplomba decemberben a Gag Management Produkciós Iroda és a református nagytemplomi egyházközség.
Ajánló
Nagyváradon is bemutatják Magyarország Nemzeti Atlaszát
Nagyváradon is bemutatják Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának Természeti környezet című kötetét. A nagyméretű, reprezentatív kiadvány, amely a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány együttműködésében valósult meg, Kocsis Károly professzor irányítása mellett 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző és több mint 200 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el.