Ajánló
December 6-tól nyitja kapuit a nagyváradi karácsonyi vásár
December 6 és 31. között, a Szent László téren várja a nagyváradiakat, valamint a városba érkező vendégeket a 2018-as karácsonyi vásár - közölte ma közösségi oldalán a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (Visit Oradea).
Ajánló
Móga Piroska független társulatának vendégjátéka a Csokonaiban
A komolyzene és a színház különleges egyesülése az Y csoport Kóda, utóirat két hegedűre című darabja, amely november 21-én vendégszerepel a Csokonai Színházban.
Ajánló
Hajdú-bihari vásárfiát is találunk majd az idei Szent Márton Napi Vásáron
November 10. és 11-én az Érmelléki Gazdák Egyesülete ebben az évben is megszervezi a Szent Márton napi vásárt, amely a Szent László téren naponta 10?19 óra között várja az eredeti ízek kedvelőit. Az érmelléki, a hegyközi és a szatmári portékák mellett idén kolozsvári és Hajdú-Bihar megyei termékekkel is találkozhatnak majd az érdeklődők.
Ajánló
A Déri Múzeum kiállításai és programjai novemberben
Ajánló
Csorba Gergő zárja az idei Nagytemplomi zenés áhítat sorozatot  
November 4-én Csorba Gergő orgonista ad ingyenes koncertet a Debreceni Református Nagytemplomban, mely alkalommal lezárul az idei zenés áhítatok sorozata. A koncert nemcsak élményt nyújt majd, hanem emléket is állít ? egy zenedarabbal az amerikai testvérgyülekezet egykori zeneigazgatójának, a napokban elhunyt Rob Frazier előtt tisztelegnek.