Ajánló
#kösziadalt - Dalszerzők Napja Debrecenben és Hajdúszoboszlón is
A Dalszerzők Napját rendezik meg a október 12-én pénteken. Az eseményt, amelyhez számos fővárosi és vidéki helyszín csatlakozott, köztük Debrecen is, a #kösziadalt című kampánnyal vezeti fel a szervező Artisjus.
Ajánló
Az idei MagdaFeszt kísérőrendezvényei: kiállítás, előadások, beszélgetések, felolvasás és szabadulószoba
Október 5-én, Szabó Magda születésnapján veszi kezdetét, és 12-ig tart a MagdaFeszt, mely idén is számos izgalmas kísérőrendezvénnyel várja a fesztivál látogatóit. Az előadások, beszélgetések, kiállítások a nők által készített műalkotások, a nőművészet, a nőként való érvényesülés kérdéskörét járják körül.
Ajánló
Nagykorú lett a Filmtettfeszt, erdélyi magyar filmszemlénk idén is eljön Váradra
Animációs játszóház, rajzfilm klasszikusok, nagyjátékfilmek, filmgalopp ? a 18. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle nagyváradi programjaira október 4 és 7. között kerül sor, immár hagyományosan a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Ajánló
Nagyváradi Ősz: utcaművészek, koncertek, gasztronómiai élmények, négy napon át 
Négy napon át, kilenc koncerttel, gasztronómiai élményekkel, gyerekprogramokkal, őszi ruhabutikkal, utcaművészekkel és tűzijátékkal várja az érdeklődőket Nagyvárad immár hagyományos urbánus fesztiválja. Az idei Nagyváradi Ősz programjai október 4 és 7. között a várban és a város újjászületett részén, a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcai sétálóövezetben kerülnek megrendezésre - magyarországi fellépőkkel is.
Ajánló
Állatok Hete a Debreceni Állatkertben
Az Állatok Világnapja alkalmából a Debreceni Állatkert az Állatok Hetén október 1-től 7-ig tematikus foglalkozásokkal, állatbemutatókkal és kedvezményekkel várja a gyerekeket.