Ajánló
A nyolcvanas évek sírós-humoros filmklasszikusa, a Becéző szavak színpadi változata érkezik a Csokonai Színházba
Jó időszakuk van a Hernádi Judit-rajongóknak Debrecenben: főszereplésével a Csokonai Színházban novemberben a Valódi hamisítvány című vígjátékot láthatta a közönség, hamarosan pedig a Becéző szavak önző, egyszerre nevetséges és irrtitáló anyafiguráját alakítja.
Ajánló
Operalegendák nyomában ? Velünk élő opera a Csokonaiban
A Csokonai Színház havonta jelentkező, novemberben indult zenés programja a jövőre 70 éves debreceni operajátszásnak állít emléket: a még köztünk élő meghatározó operaénekesekkel, a műfaj ikonikus alakjaival és az új generáció tagjaival a debreceni operajátszás helyét, rangját szeretné megmutatni a magyar operaéletben.
Ajánló
A Mikulás idén is ellátogat a Debreceni Állatkertbe
A Nagyszakállú idén sem felejtette le listájáról az állatokat, hiszen december 5-én, vasárnap a Debreceni Állatkertbe is ellátogat, hogy finomságokkal kedveskedjen a lakóknak. Természetesen nem maradnak ki a vele való találkozás élményéből az intézmény látogatói sem.
Ajánló
Múviláv ? Nem csak a mozik szerelmeseinek
A Csokonai Színház Mikulás-napi különlegességgel készül. December 6-án lesz a Múviláv ? Majdnem mint a filmeken debreceni bemutatója, amelyben Trokán Nóra és Klem Viktor egy érzelmektől izzó színházi estére invitálják a közönséget.
Ajánló
Hagyományos adventi gyertyagyújtás a Szent László téren
Ahogyan a koronavírus-világjárványt megelőző években a nagyváradiak megszokhatták, az adventi várakozás időszakában a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület az Erdélyi Magyar Néppárttal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve immár hagyományosan adventi koszorút állít a Szent László téren, a gyertyákat pedig vasárnaponként közös imádkozással, énekléssel egybekötött esemény keretében gyújtják meg.