Ajánló
Újévi koncert Debrecenből - A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus online hangversenye
A Kodály Filharmónia Debrecen 2021. január 1-jén mutatja be ÚJÉVI KONCERT ? DEBRECENBŐL című koncertfilmjét. A premier időpontja: január 1. (péntek), 16:00 óra. Az online közvetítés megtekinthető a Papageno és a DEkulT Facebook-oldalán, valamint a Debrecen Televízió adásában.
Ajánló
Online bemutató - Történelmi pillanat a Vojtina életében
A Vojtina Bábszínház, amely idén ünnepli 45. évadját, több különleges programmal is szórakoztatni kívánja a közönségét a pandémiás időszak alatt is. December utolsó hetében a közönség közösen emlékezhet a bábszínházzal az elmúlt 45 évre, miközben minden vasárnap ingyenesen vetíti előadásait az intézmény. Ebbe a sorba illeszkedik be január 3., amely történelmi pillanat lesz az intézmény életében, hiszen most először fordul elő, hogy a Vojtina Bábszínház online bemutatót tart a közönségnek.
Ajánló
Újranyithatja kapuit a Szigligeti Színház - A találkozást fergeteges óévbúcsúztató előadássorozattal ünnepli a teátrum
A Bihar Megyei Prefektúra december 28-ai tájékoztatása alapján Nagyváradon 3 ezrelék alá esett a fertőzöttségi ráta. Ennek értelmében, a Szigligeti Színház is újranyithatja kapuit. A találkozást fergeteges óévbúcsúztató előadássorozattal ünnepli a teátrum.
Ajánló
Újabb rövidfilmek Nagyváradról a Szent László Egyesülettől
A nyári Virtuális királyi hét sikerén felbuzdulva újabb rövidfilmsorozattal rukkol elő a nagyváradi Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület. Az újabb nyolc kisfilm szintén Nagyvárad kevésbé ismert titkaiba nyújt betekintést.
Ajánló
Jövőre már Debrecenben is szerveznek reptéri élménytúrákat
Jövőre már a debreceni reptéren is szerveznek reptéri élménytúrákat, a programok a tervek szerint az év minden hétvégéjén indulnak majd.