Ajánló
Tematikus sétákkal és tárlatvezetésekkel készül Debrecen az emlékhelyek napjára
A Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozattal minden évben a  magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A hagyományosan májusi Emlékhelyek Napja idén a járványhelyzet miatt augusztus 29-re, szombatra halasztották. A programban Debrecen is érintett, hiszen a Református Nagytemplom és Kollégium 2013-ban együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet. Az idei programsorozathoz új helyszínként a Szabó Magda Emlékház is csatlakozott.
Ajánló
Új, izgalmas látványosságokkal és régi kedvencekkel vár mindenkit az Állatkertek Éjszakája
Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep. Augusztus 28-án, pénteken 19:00 és 23:00 között az immár kilencedik alkalommal megrendezett Állatkertek Éjszakáján az ország első vidéki állatkertje és egyetlen, idén 60 éves vidámparkja egyedülálló programkavalkáddal várja a nagyközönséget, akiket az idei főtematika jegyében Afrika sokszínű élővilágába és kultúrájába kalauzol el a kontinens fajaiban kiemelkedően gazdag intézmény.
Ajánló
A járványhelyzet miatt Nagyváradon nem, csak a városhoz közeli településeken láthatók idén a debreceni virágkocsik
A debreceni virágkarneválról érkező virágkocsik bemutatása hosszas egyeztetés után sem tud az eredetileg eltervezett formában megvalósulni: a járványhelyzet miatt Nagyváradra nem, csak a város közeli településekre érkeznek meg.
Ajánló
Nemzeti ünnepünk hetében új időszaki minitárlattal gazdagodott a Déri Múzeum
A Legújabb kincseink címet viselő kiállításon, a múzeum Régészeti Tárának közelmúltban napvilágra került, rendkívül értékes darabjaival ismerkedhetnek a látogatók a Kupolában.
Ajánló
Megkezdődött a virágkarneváli hét Debrecenben
Egészen augusztus 23-ig a belvárosban és a Nagyerdőn koncertek, táncbemutatók, kiállítások várják az érdeklődőket.