Ajánló hírek

Ajánló
Szeptembertől szabad a színház Nagyváradon Szeptembertől szabad a színház Nagyváradon
Szeptember 20-ától újranyílnak a nagyváradi Szigligeti Színház belső terei. A csaknem hat hónapnyi kényszerszünet után a nagyváradi teátrum fesztivállal ünnepli az újrakezdést: szeptember 20-27. között a HolnapUtán Fesztivál nyolcadik kiadása, illetve miniévad várja a nézőket. Az eseménysorozat nyolc napja alatt tizennégy előadásra kerül sor, köztük három új bemutatóra, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve a Yorick Stúdió vendégprodukcióira.
⇢
Ajánló
Hajdu Szabolcs hazahozza szülővárosába a Békeidőt Hajdu Szabolcs hazahozza szülővárosába a Békeidőt
A számos díjjal kitüntetett (köztük a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál fődíjával) debreceni rendező először kíséri el legújabb filmjét, a Békeidőt közönségtalálkozó keretében személyesen is egy filmvetítésre. (VIDEÓAJÁNLÓ)
⇢
Ajánló
Mesterségek ünnepe Debrecenben Mesterségek ünnepe Debrecenben
A felújított Tímárház átadásával, három megye kézműveseinek bemutatkozásával és vásárával rendezik meg a Mesterségek ünnepét szombaton Debrecenben - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón.
⇢
Ajánló
Rendezvénysorozattal búcsúztatja a nyarat a Szent László Egyesület Rendezvénysorozattal búcsúztatja a nyarat a Szent László Egyesület
Nyárutó címmel őszi rendezvénysorozatot indít útjára Nagyváradon a Szent László Egyesület ? jelentette be a szervezők keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Varga-Korpos Dalma, a Szent László Napokat is szervező egyesület elnöke, valamint Zatykó Gyula, Szent László Napok főszervezője. A sajtótájékoztatón meghívottként részt vett Thurzó Zoltán zongoraművész, aki maga is szervezője egy rendkívüli eseménynek a négyállomásos rendezvénysorozat keretében.
⇢
Ajánló
Hat évtized, három generáció ? látogatói emlékeket vár az idén 60 éves Vidámpark Hat évtized, három generáció ? látogatói emlékeket vár az idén 60 éves Vidámpark
Az idén hatvanéves Debreceni Vidámpark különleges születésnapi meglepetéssel készül, amelynek megvalósításába szeretné bevonni mindazokat, akiket az elmúlt hat évtizedben vendégül látott. Az intézmény három generációt felölelő eddigi életútját egy kilencállomásos interaktív projekt keretében mutatják majd be szeptember második felében a Fórum bevásárlóközpontban, a kiállításhoz pedig saját archívumuk mellé szeretnék összegyűjteni 60 év legalább 60 személyes látogatói emlékét is.
⇢