Kultúra
A mézescsóktól a Párhuzamosok találkozásáig ? Nagyváradon vendégeskedett a Déri Múzeum
A Déri Múzeum több programmal is részt vett a héten zajló Szen László Napokon: előadást hallhattunk a debreceni mézeskalácsosság történetéről, és a gyerekek múzeumpedagógusok segítségével alkothattak a kreatív sátorban. A Múzeum Párhuzamosok találkozása kiállítása ezekben a hónapokban Nagyváradon vendégeskedik, a különleges tárlatot a fesztivál alkalmából most a debreceni intézmény szakavatott tárlatvezetője segítségével nézhették meg a váradiak.
Közélet
Bővítik a református Immánuel otthont és iskolát Debrecenben
Új telephellyel és iskolaépülettel bővül a debrecen-nagytemplomi református egyházközség Immánuel otthona az Európai Unió és a magyar kormány 500 millió forintos támogatásával - jelentették be csütörtökön a projektindító rendezvényen.
Közélet
Német nyelvű katolikus misszió indult Debrecenben
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök június 9-i hatállyal megalapította a Debreceni Szent Anna Német Nyelvű Katolikus Missziót, vezetésével pedig dr. Krakomperger Zoltánt, a Szent Anna Egyházközség plébánosát bízta meg. Az első német nyelvű szentmisét a Szent Anna-székesegyházban Pünkösd vasárnap tartották.
Közélet
Tekerj Otthonról Hazáig! - Nagyváradról indul az emléktúra egyik útvonala, és Debrecen érintésével ér Budapestig
"Tekerj otthonról hazáig!" elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel erősítsék a nemzeti összetartozást.
Közélet
Együtt az úton: debreceniek és nagyváradiak közös zarándoklata a csíksomlyói pápalátogatásra ? III.
A Debrecen Nagyváradi Értesítő szervezésében indult el az a zarándokbusz amelyen fele-fele arányban debreceniek és nagyváradiak utaztak együtt a csíksomlyói pápalátogatásra. Az ötven fős csapat a különleges útra azt az üzenetet is magával vitte, amelyet a Szent László lovagkirály alakját szimbolizáló, és ereklyéjét bemutató debreceni virágkocsi képvisel Somogyvártól Debrecenen és Nagyváradon át, egészen Csíksomlyóig. A szombati pápai mise után csapatunk Sepsiszentgyörggyel és Brassóval ismerkedett, majd egy éjszakai pihenő után, vasárnap reggel elindult hazafelé. Csíkszeredában a csapat találkozott Bódor Edittel, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjével, a Debreceni Virágkarnevál főszervezőjével is, aki Debrecen Városának képviseletében kísérte el a virágkocsikat Székelyföldre.