Közélet
Újra égtek az együttérzés mécsesei Váradon Újra égtek az együttérzés mécsesei Váradon
A nagyváradi Olaszi parkban gyertyagyújtással hívták fel a figyelmet a nehézsorsú gyermekekre a római katolikus és görögkatolikus karitász szervezetek, az immár hagyományossá vált Egymillió Csillag elnevezésű rendezvény keretében.
⇢
Gazdaság
Több városfejlesztési beruházás zajlik Nagyváradon Több városfejlesztési beruházás zajlik Nagyváradon
Nagyváradon egyszerre több városfejlesztési beruházás is folyamatban van, és újabb nagyszabású fejlesztési projektek megvalósítása kezdődik.
⇢
Szemle
Nagyvárad polgármestere továbbra is párbeszédet kezdeményez Nagyvárad polgármestere továbbra is párbeszédet kezdeményez
A román sajtó szerint, annak ellenére, hogy Debrecen polgármestere nyilatkozatában kategorikusan visszautasította az együttműködés lehetőségét, Nagyvárad polgármestere továbbra is párbeszédet kezdeményez a két város repülőterének helyzetéről. Bihar megye legolvasottabb román nyelvű hírportálja ?Bolojan nem fél Debrecentől? címmel számolt be a témáról.
⇢
Közélet
Fiatal amerikai politikusok látogattak Debrecenbe Fiatal amerikai politikusok látogattak Debrecenbe
Barcsa Lajos alpolgármester szerdán Debrecenben fogadta a Fiatal Amerikai Vezetők Politikai Tanácsának delegációját. A fiatal amerikai politikusok a magyar politikai és önkormányzati rendszer tanulmányozása mellett megismerkedtek a város hagyományaival is.
⇢
Közélet
Világszínvonalú műszerfejlesztés a Debreceni Egyetemen Világszínvonalú műszerfejlesztés a Debreceni Egyetemen
Magyarországon és Közép-Európában egyedülálló, modern műszerparkkal gazdagodott a Debreceni Egyetem. A 885 millió forintos pályázati forrásból beszerzett különleges műszerek egyebek mellett a rákkutatáshoz nyújtanak technológiai hátteret.
⇢