Sport
Arobs X-Man Románia ? Immár tizedik alkalommal Nagyváradon Arobs X-Man Románia ? Immár tizedik alkalommal Nagyváradon
Közel négyszázan, köztük sokan Magyarországról neveztek be az idei, immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Hosszútávú Triatlon Bajnokságra. A megmérettetést, amelyet a nemzetközi szabályoknak megfelelően szerveznek, a verseny történetében először, élőben közvetítik.
Kultúra
Rekordszámú látogatót vonzott az idei Múzeumok éjszakája Rekordszámú látogatót vonzott az idei Múzeumok éjszakája
Közel 41 ezer látogatója volt a nagyváradi múzeumoknak a szombaton megrendezett Múzeumok éjszakáján. A rekordszámú látogatót idén sok új kiállítás várta, de a váradiak egy új múzeumnak is örülhettek: ezen a napon avatták fel ugyanis a Gránátalma Patikatörténeti Múzeumot, mely egyedi gyűjteményével a váradi magyarok egyik újabb büszkesége.
A nap képe
Lear-maraton a Csokonai Színházban Lear-maraton a Csokonai Színházban
Május 20-án, 21-én és 22-én Lear-maratonnal várja a Csokonai Színház azokat, akik szeretnék még az évadban megtekinteni Shakespeare klasszikusát.
Közélet
Debreceni zarándokokkal mentünk Nagyváradra, a hagyományos Szent László körmenetre Debreceni zarándokokkal mentünk Nagyváradra, a hagyományos Szent László körmenetre
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta híveit és papjait, május 19-én, Húsvét 5. Vasárnapján a nagyváradi székesegyházba. A helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepelik az egyházmegyében. Az eseményt ezúttal az tette különlegessé, hogy az alkalomra a székesegyház elé érkezett a Somogyvárról útnak indult Szent László Ereklye is, amelyet a debreceni virágkarnevál kocsija kísér el Csíksomlyóig tartó útján. Nagyvárad testvérvárosa a Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsorát is elhozta az ünnepi programra, ahová több ezer hívő jött el - köztük debreceni zarándokok. 
Közélet
Együtt ünnepelték testvéri egységüket a reformátusok Debrecenben Együtt ünnepelték testvéri egységüket a reformátusok Debrecenben
Tíz évvel ezelőtt, Debrecenben erősítették meg összetartozásukat a magyar reformátusok.  Ennek a napnak a közös ünneplésére hívták ma találkozóra a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában és a tengeren túl élő magyar reformátusokat. Már a délelőtti ünnepi megnyitón is nagyon sokan voltak a városban, a nap további részében lelki, kulturális és közösségi programok révén élhették át a résztvevők az összetartozás örömét. A Magyar Református Egység Napja a Református Nagytemplom előtti főteret és a résztvevők szívét betöltő úrvacsorai közösséggel ért véget.