Ajánló
A bűn paradoxona - Magyarországi ősbemutató a Csokonaiban A bűn paradoxona - Magyarországi ősbemutató a Csokonaiban
A kortárs ukrán-orosz színház egyik legkülönlegesebb, legfilozofikusabb alkotója, Klim, azaz Volodimir Klimenko A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai című darabjának magyarországi ősbemutatója ma lesz a Víg Kamaraszínházban. Klim e sajátosan költői atmoszférájú darabjában két kiemelkedő író, G. K. Chesterton illetve Fjodor Dosztojevszkij egy-egy kultikus szereplőjét ütközteti abszurd, szinte már szürreális helyzetben.  A misztikus-filozofikus thrillert Vlad Troickij állítja színpadra, a főbb szerepek egyikében Mészáros Tibor tűnik majd fel. A további szerepekben Edelényi Vivient, Majzik Editet, Mászáros Ibolyát, Újhelyi Kingát és Vranyecz Artúrt láthatja majd a közönség
Közélet
Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe
Délelőtt olajszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, megszenteli a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. A papság ilyenkor megújítja szenteléskor tett ígéreteit. Este minden templomban szentmisével emlékeznek az Utolsó Vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
Közélet
Round University Ranking 2019 - Javított helyezésén a Debreceni Egyetem Round University Ranking 2019 - Javított helyezésén a Debreceni Egyetem
A tavalyi eredményen csaknem 50 helyet javítva az 538. helyezést érte el a Debreceni Egyetem a Round University Ranking (RUR) 2019-es felsőoktatási világrangsorán, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a moszkvai székhelyű független szervezet.
Közélet
A Hortobágyon idén is megrendezték Magyarország egyetlen bio borversenyét A Hortobágyon idén is megrendezték Magyarország egyetlen bio borversenyét
A Hortobágyon tizenharmadik alkalommal rendezték meg az Országos és Nemzetközi Bio Borversenyt. Magyarország egyetlen bio borversenyén kizárólag az akkreditált ellenőrző, tanúsító szervezet által igazolt bio minősítésű termékekkel lehetett részt venni.
Gazdaság
A Via Carpatia projekt résztvevői kezdeményezték a csatlakozást a transzeurópai hálózathoz A Via Carpatia projekt résztvevői kezdeményezték a csatlakozást a transzeurópai hálózathoz
Kezdeményezték a csatlakozást a transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T) a Via Carpatia közlekedési folyosó projektjében részt vevő országok képviselői szerdán a kelet-lengyelországi Lancutban rendezett miniszteri konferencián egy, az Európai Bizottságnak címzett közös beadványban. A Via Carpatia néven ismert projekt lényege, egy a Balti-tengertől, a Fekete-tenger érintésével az Égei-tengerig húzódó gyorsforgalmi közlekedési folyosó megépítése, amely Magyarországon Miskolcot és Debrecent, Romániában Nagyváradot, Aradot és Temesvárt érintené.