Zenei támogatási program indul Debrecenben
Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere bejelentette hamarosan indul a Zenei Támogatási Program, mely anyagi támogatást ad az amatőr, tehetséges zenészeknek.
Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere bejelentette hamarosan indul a Zenei Támogatási Program, mely anyagi támogatást ad az amatőr, tehetséges zenészeknek.
Az idegtudományok előtt álló problémák megoldásához keres partnereket a NeurotechEU projekt. Az új ipari megoldások és technológiák kifejlesztésében érdekelt kutatók és cégek kérdőív kitöltésével vehetik fel a kapcsolatot a projekt munkatársaival.
Az Ovisuli Egyesület, egy sikeres pályázat révén, iskolakerteket létesít a Szacsvay Imre Általános Iskolában. A mintegy 25, fából készült magaságyásból a magyar oktatási intézmény valamennyi osztályának jut majd egy, a kiskertekhez szükséges termőföldet a debreceni székhelyű Keviép nagyváradi leányvállalata biztosítja. Az első gyakorlókertek átadására ma délelőtt került sor.
Az I. Csokonai Színházpedagógiai és Színházi nevelési konferencia az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, a ?Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára? elnevezésű projekt részeként szerveződik, a Csokonai Színház koordinálásában.
A járványhelyzetben sem állt meg az élet a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban: jelenleg három, igaz még csak online látogatható kiállítással várják az érdeklődőket a galériában – közölték a szervezők.
A területen található egykori katonai létesítmények bontásával, a terep rendezésével megkezdődött Nagyváradon a Vlădeasa utcai új, ultramodern kórház építése.
A bábszínház világnapja alkalmából, március 21-én közös bábos megmozdulást szervezett a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és a Regina Maria Színház Arcadia Társulata. Délután 17 órától a Sas Palota passzázsából indult a menet, majd a főtéren […]
Vasárnap a Nagyvárad-Olaszi Szentlélek kiáradása plébániatemplomban a délelőtti szentmise keretében a gyerekek köszöntötték az édesapákat és a nagyapákat, ezt követően Szabó Ervin atya megáldotta őket. Csíki János képriportja.
Március 20-án, szombaton, 10 óra 37 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be ugyanis a napéjegyenlőség. Mostantól a nappalok hosszabbak lesznek az éjszakáknál, ami ősidők óta azt jelenti: a fény győz a sötéség felett. A meteorológiai tavasz március 1-én kezdődött. Fotók: Szegedi Éva
Az előző évi eredményeket, valamint az országos átlagot is meghaladta az általános felvételi eljárás eddigi adatai alapján a jelentkezések száma a Debreceni Egyetemen. A legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományok meghirdetett szakjai, és a bölcsésztudományi képzéseket is sokan megjelölték.
A Wizz Air bővíti a Debrecenből elérhető úti célok számát Szantorinivel, ahová 2021. június 17-től utazhatnak a mesés görög szigetek kedvelői.
Az idei év is eseménydúsnak ígérkezik az ország legnagyobb jávorantilop-csordájában, ahol rögtön a tavasz első napján, március 1-jén egészséges bikaborjú jött világra mintegy 9 hónap vemhesség után.