Nagyváradiak az EMKE idei díjazottjai között

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Dimény Levente színművésznek, rendező- koreográfusnak ? érzékeny és kiemelkedő színészi szerepformálásaiért, társulatvezetői munkásságáért, a modern-kortárs táncművészet partiumi megteremtéséért és népszerűsítéséért ? gr. Bánffy Miklós-díjat adományoz.

Bagdi Róbert, nagyváradi rendőr a hős véradók között

A 23 éves nagyváradi rendőr is azon négy romániai véradó között van, akiknek együtt több mint 850 embert sikerült megmenteniük. Teljesítményüknek köszönhetően, az Untold és a Neversea fesztiválok által szervezett legutóbbi Blood Network elnevezésű véradókampány keretében, fényképük és a róluk szóló információk felkerültek a New York-i Times Square egyik óriáskivetítőjére is.

Nagyváradon átadták a forgalomnak a megújult egykori Sörház-sikátort

A nagyváradi Zöldfa (Vasile Alecsandri) és Kossuth (Independen?ei) utcákat összekötő, évtizedekig hasznavehetetlenül, szörnyű állapotban álló átjáró felújítását júniusban kezdték meg. Először feltörték a betont az átjáró nyomvonalán, kialakították az esővíz-elvezető csatornát, majd újrabetonozták a felületet, erre került a porfir térburkolat. A gyalogos átjáróként újjászületett egykori sikátor nem csak a turisták számára nyújt majd örömet, de a Zöldfa utcáról indulva, könnyebbé teszi a Kossuth utcai új parkoló megközelítését is.

Megtalálnak a különös női sorsok – Varga Klári önálló estjei a Csokonaiban

Edith Piafként és Karády Katalinként lép színpadra a héten Varga Klári a Párizs hídjai és a Hamvadó cigarettavég című önálló estjein november 6-án és 7-én a DMK Pódiumtermében. A Magyarországi Szerb Színház vendégjátékai szinte levehetetlenek a Csokonai Színház repertoárjából, az előbbit tíz, az utóbbit öt éve játssza Varga Klári és Rusz Milán.