Kimaradtak a magyarok Nagyvárad és Bihar megye vezetéséből

Miután a helyhatósági választásokon a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Nagyváradon megszerezte a szavazatok 65,20 százalékát, Bihar megyében pedig  56,86 százalékos eredményt ért el, ezért úgy döntött, hogy a következő választási ciklusban egyedül vezeti a várost és a megyét, egyetlen politikai szervezettel sem lép koalícióra. Nagyváradon Florin Birta, volt alpolgármester nyerte meg a polgármesterválasztást, Bihar megyében pedig a volt váradi polgármester, Ilie Bolojan 61,51 százalékkal szerezte meg a megyei tanácselnöki címet.

Megkezdődött a Csokonai Színház felújítása

Megkezdődött a Csokonai Színház teljes körű felújítása. Az épület külső homlokzatának helyreállítása mellett többek között a nézőtér befogadóképessége is változik, modern színpad- és világítástechnika és korszerű hangtechnika fogja a színházi élményt gazdagítani. A munkálatok a tervek szerint 34 hónapig tartanak.

A debreceni atommagkutatóban nemzetközi radiokarbon kompetencia és képzési központ alakul

A debreceni Atommagkutató Intézet (Atomki) és az Isotoptech Zrt. konzorciuma a Széchenyi 2020 programban Nemzetközi Radiokarbon AMS Kompetencia és Képzési Központot hoz létre, a több mint 1,8 milliárd forint összköltségű beruházás az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap csaknem 1,4 milliárd forintos támogatásával készül el.

Egész héten ünneplik az állatokat a Debreceni Állatkertben

1931 óta minden évben október 4-én, az állatok védőszentjeként is tisztelt Assisi Szent Ferenc emléknapján tartjuk az Állatok Világnapját, amely piros betűvel szerepel minden állatbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet valamennyi vadon és emberi gondozásban élő állat védelmének és jólétének fontosságára. Immár sokéves hagyomány, hogy e jeles nap alkalmából a Debreceni Állatkert egy teljes héten át ? idén szeptember 29. és október 4. között ? tematikus szakvezetésekkel és bemutatókkal igyekszik közelebb hozni a nagyközönséghez az élővilág megannyi csodáját.

Jubileumi évad a Szigligeti Színházban

Rendhagyó keretek között ünnepli fennállásának 120. évfordulóját a Szigligeti Színház: a jubileumi évadban a járványügyi intézkedések maximális betartása mellett várja közönségét a nagyváradi teátrum mindhárom társulata. A 2020/2021-es szezonban összesen tizenegy új produkciót, az Infinite Dance Festival negyedik, valamint a HolnapUtán Fesztivál kilencedik kiadását tervezi műsorra tűzni a színház.

Florin Birta Nagyvárad új polgármestere, a tanácselnöki tisztséget Ilie Bolojan töltheti be

Elsöprő többséggel, 70,13 százalékkal nyert a vasárnapi helyhatósági választásokon polgármesteri mandátumot a Nemzeti Liberális Párt színeiben induló Florin Birta, hivatalban levő alpolgármester. Az RMDSZ-nek négy mandátuma marad a városi közgyűlésben, az Erdélyi Magyar Néppártnak nem sikerült elérnie a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Az RMDSZ Bihar megyében elveszítette a tanácselnöki tisztséget, melyet a következő négy évben a liberális Ilie Bolojan, eddigi nagyváradi polgármester tölthet be.

Ünnepség a Szigligeti Színházban

Szeptember 20-27. között rendezte meg a Szigligeti Színház azt a színházi újranyitási ünnepet, amelynek programjában a hagyományosan évadzáró Miniévad, illetve a VIII. HolnapUtán Fesztivál is helyett kapott. Az eseménysorozat zárásában Hajdu Géza színművész, örökös tag pályafutásának 50. évfordulója kapcsán szervezett könyvbemutatóra és kiállításmegnyitóra, valamint társulati díjátadó gálára hívta a közönséget a Körös-parti teátrum.

Áttörés. Kelet címmel nyílt szabadtéri kiállítás Debrecenben

Katja Dormann, a budapesti német nagykövetség kulturális referense beszédet mond az “Áttörés. Kelet” című kiállítás megnyitóján a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előtti Baltazár Dezső téren 2020. szeptember 25-én. A német egység 30. évfordulóján a kiállítást a járványügyi helyzet miatt szabadtéren rendezte meg a művészeti központ, a budapesti német nagykövetség és a Deutsches Kulturforum együttműködésével. MTI/Czeglédi Zsolt