A kortárs és klasszikus művészet is megjelenik az idei Debreceni Virágkarneválon

Az elmúlt években a Debreceni Virágkarneváli programsorozat közkedvelt eseményévé vált a Fények éjszakája. Idén az eseménysorozat keretében nemzetközileg elismert alkotók mutatják majd be fényművészeti alkotásaikat. A Lighthouse fényművészeti szövetség alkotóinak kompozíciói többek között egy rendhagyó helyszínen, a felújítás előtt álló Csokonai Színház belső tereiben lesznek láthatók, de a Dósa nádor téren, ahol augusztus 20-án avatják fel Szent István szobrát, animáció formájában a király is “megjelenik” majd, séta közben. A Klasszikusok éjszakáján a Kodály Filharmónia Debrecen Beethoven IX. szimfóniáját adja elő, illetve a virágkarneváli héten több kisebb koncertben is gyönyörködhetünk. A Debreceni Virágkarnevál két kiemelt eseményeiről augusztus 3-án a Csokonai Színházban tartottak sajtótájékoztatót.

Az Ezer Székely Leány Napja képekben

Csíki János alkotásaiból nyílt kiállítás hétvégén Nagyváradon, a várban található Vilidár István Fotógalériában. A helyi fotóművész ötven kiállított képe a székely népviselet, néptánc és népzene évente megszervezett hagyományőrző találkozójának, az Ezer Székely Leány Napjának 2018-as pillanatait örökíti meg. A Mezey Lajos Bicentenáriumi rendezvénysorozat keretén belül szervezett tárlat megnyitóját az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület Facebook-oldalán élőben is közvetítették.

Galiba fesztiválra készül a 60 éves Vidámpark

A Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvénye 2012. óta a Galiba Gyermekfesztivál, melynek történetében először az eredetileg Lúdas Matyi nevét viselő Debreceni Vidámpark ad teljes egészében otthont augusztus 16. és 20. között. Az ország egyetlen állandó szórakoztatóparkja idén májusban ünnepelte alapításának 60. jubileumát, a Galiba házigazdájaként pedig végre méltóképpen megemlékezhet majd e jeles évfordulóról.