Harminc éves a Partiumi Keresztény Egyetem

A Partiumi Keresztény Egyetem az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás évszázados hagyományainak folytatója, a romániai magyarságnak az 1989-es változások után létrehozott első önálló, akkreditált egyeteme. 2012-ben a magyar kormány nemzetpolitikai tárcaközi bizottságának döntése értelmében felkerült a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló nemzeti jelentőségű intézmények listájára.

Egyházmegyei Zarándoklati Nap Váradon

Zárt ajtók mögött, zarándokok jelenléte nélkül mutatott be ünnepi szentmisét vasárnap Böcskei László megyés püspök Szent László király tiszteletére ? az egyházmegyei zarándoklati napon ? a nagyváradi székesegyházban. A szentmise végén a főpásztor, a hagyományos körmenet helyett, a templom előtti téren adott áldást az alapító szent király ereklyéjével az élő közvetítésbe bekapcsolódó hívekre, a városra az egyházmegyére, különösképpen a gyógyulást remélő szenvedőkre. (FOTÓGALÉRIA ÉS VIDEÓ)

Megnyitották a debreceni parkerdőt

Látogatók a Békás-tó környékén a debreceni nagyerdei parkerdőben 2020. május 9-én. A koronavírus-járvány miatt április 10-én lezárt Nagyerdőt, a Békás-tó környékét és a város legnagyobb játszóterét, az Ötholdas Pagonyt ismét megnyitották. MTI/Czeglédi Zsolt

Online játékkal helyettesítik Debrecenben az Emlékhelyek Napját

A Nemzeti Örökség Intézete minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A programban Debrecen is érintett, hiszen a Református Nagytemplom és Kollégium együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet. Habár az idei rendezvényt a járvány miatt elhalasztották a szervezők, a debreceni emlékhelyek az eredeti időpontban online játékra hívják az érdeklődőket.

A debreceni önkormányzat minden általa vállalt feltételt teljesített ahhoz, hogy a BMW megkezdje a további fejlesztéseket

A debreceni önkormányzat minden általa vállalt feltételt teljesített ahhoz, hogy a BMW megkezdje a további fejlesztéseket ? közölte ma a városháza azután, hogy a BMW AG szerdán publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón közölte, hogy a magyarországi üzem üzembe helyezését egy évvel elhalasztja. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán pedig azt közölte, hogy a BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői a szerdai egyeztetésükön.

Érettségi – A matematika írásbelikkel folytatódtak a vizsgák

Kiosztják a tételeket a matematika írásbeli érettségi vizsga előtt a debreceni Ady Endre Gimnáziumban 2020. május 5-én. Matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek. A koronavírus-járvány miatt a tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak kesztyűt is biztosítanak. MTI/Balázs Attila