A turizmus világnapján is szeretettel vár Debrecen

A világnaphoz kapcsolódóan földön, vízen, ?levegőben? ismerkedhetnek Debrecennel a városba látogató turisták.
A világnaphoz kapcsolódóan földön, vízen, ?levegőben? ismerkedhetnek Debrecennel a városba látogató turisták.
Október másodikán Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a “csodabogyós” erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat programjain.
Szeptember 26-27-én Nagyváradon kerül sor a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) Állandó Tanácsának és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsának találkozójára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében. A találkozón részt vesz Aurel Percă, a RKPK alelnöke, Veres András, az MKPK elnöke, valamint a két testület állandó tanács tagjai. A találkozó programjában egy szentmise is szerepelt, amelynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt.
Több mint háromszázötven millió forintból fejleszti a környezetbarát csomagolóanyagok előállítását a debreceni, nyomdaipari befejező műveletekkel foglalkozó Folkem Kft.
Mindössze három hónappal nepáli világrekordja után, most a világ leghosszabb zongorakoncert Guinness-világrekordját döntötte meg Thurzó Zoltán. A nagyváradi művész nem kevesebb, mint 130 órán át zongorázott, megdöntve ezzel az eddigi leghoszabb, folyamatos zongorázás rekordját, amely 127 óra 8 perc és 38 másodperc volt. A világrekordok megdöntése nem öncélú vállalkozás, csupán eszköz, hogy ismertséget szerezve létrehozhassa a Thurzó Sándor Zenetörténeti Múzeumot és Zenei Adattárat.
Szombaton a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át a Magyar Örökség díjat, amellyel idén hét kiemelkedő személy és intézmény tevékenységét ismerték el, köztük a nagyváradi, idén húszéves fennállását ünneplő Csillagocska Alapítványét is.
A Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál október 6-8. között közel 400 előadót köszönt Európából. A fellépők között 350 fúvóst és dobost láthat, hallhat a közönség a három magyar helyőrségi zenekarnak, továbbá az osztrák, a szlovák, a cseh és a szerb katonazenekaroknak köszönhetően.
Nagy veszteség érte a Nagyváradi Görögkatolikus Püspökséget, s magát az egész várost is azzal, hogy 2018-ban leégett a Szent László téri püspöki palota tetőszerkezete és emeleti része. Bár a szerencsétlenség emberi áldozatot nem követelt, az épület belseje teljesen megégett, használhatatlanná vált. Szinte napra pontosan két évvel a tragikus tűzeset után, Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere és Virgil Bercea görögkatolikus püspök örömmel jelentette be, hogy befejeződött az épület homlokzatának és tetőszerkezetének rekonstrukciója. Most végre belső tereinek restaurálása is elkezdődhet, miután a fejlesztési minisztérium közel 40 millió lejes finanszírozást biztosít erre. (GALÉRIA)
Az elmúlt időszakban megnövekedett forgalom miatt megszaporodtak a burkolathibák a légikikötő aktív műveleti területén, ezért a halaszthatatlan javítások miatt október 3-9. között teljesen bezár a Debrecen Nemzetközi Reptér
A futók a nagyszalontai, a nagyváradi és a székelyhídi gyermekotthonokat érintik, ahová adományokat is visznek. A nehéz sorsú gyermekek sporteszközök mellett egy-egy új cipőt is kapnak.
Elindult a Himalájába Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki egy különleges expedíció keretében, a hegy nepáli oldaláról készül megmászni a Cho-Oyu 8201 méteres csúcsát. Ezen a déli útvonalon keresztül még senkinek nem sikerült elérnie a világ 6. legmagasabb hegycsúcsát.
A debreceni városi környezettel harmonizálva, a régi, klasszikus épületrész stílusával összhangban, ugyanakkor a modern műszaki elvárásoknak megfelelve újulhat meg az Aranybika Szálló a város szívében. A tervpályázatokat elbíráló szakmai bizottság több magas színvonalú pályázatot értékelve hozta meg döntését. A szakemberek szerint az első helyezett pályamű építészeti szempontból valódi választ ad a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szellemiségének megjelenítésére, illetve ez teremtette meg leginkább az épített környezettel való összhatást. A terv összhangban áll annak a nemrégiben készített közvélemény-kutatásnak a megállapításával, amely szerint a debreceniek döntő többsége azt szeretné, ha egy a történelmi városképbe illeszkedő, hagyományos építészeti stílusú, felújított Aranybika állna Debrecen főterén.