Sulyok Géza festőművész műveiből nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központban

Makoldi Sándor, a meghatározó jelentőségű debreceni festő, tanár és néprajztudós munkásságának hatását 2018-ban két kiállítással is érzékeltette a Debreceni Művelődési Központ. Ma délután pedig, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva, egyetlen személyes tanítványa, Sulyok Géza festőművész egyéni tárlata nyílt meg a Belvárosi Galériában.

Rekordot döntött januárban a Debreceni Nemzetközi Repülőtér

Még nincs vége januárnak, de máris többen utaztak a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről, mint egy esztendővel ezelőtt az év első hónapjában. A reptér felkészült az utaslétszám dinamikus növekedésére. Az utasvárót mindkét oldalon kibővítették, a vizesblokkokat korszerűsítették, a beszállókapuk számát megduplázták. Az utasok kiszolgálását elősegítő modern eszközöket szereztek b,e és új munkatársakat vettek fel. A korszerűsítés azért fontos, mert a reptér a 2019-es évre a 700 ezres utaslétszám elérését tűzte ki célul.

Nagyváradon ünnepelték a fák újévét a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai

Január 20-án, Svat hó 14-én a Debreceni Zsidó Hitközség tagjainak nem hagyományos Tu BiSvati programban volt része. A Nagyváradi Zsidó Közösségi Központ meghívására a körös-parti városba utaztak, ahol nem csak a helyi zsidó közösség ünnepi kulturális műsorán vettek részt, de a városban található, és az elmúlt időszakban megújult vallási örökségeket is meglátogatták.

Kezdetét vette a II. MAFESZT

A Nagyvárad Táncegyüttes Idegen, valamint a Csíki Játékszín A kaktusz virága című előadásával vette kezdetét a nagyváradi Szigligeti Színházban a II. MAFESZT. A Magyar Színházi Szövetség éves seregszemléjének öt napja alatt fellép a házigazda Szigligeti Színház, valamint a MASZÍN tagszínházai: a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Tomcsa Sándor Színház, a szatmánémeti Harag György Társulat, valamint a Csíki Játékszín. 

A magyar kultúra napja – Szili Katalin: számunka a haza a magyar nyelv

Szili Katalin szerint Kazinczy Ferenc olyan állócsillag, aki a maga tetteivel – a nyelvújítással, a színjátszás megújításával – járult hozzá, hogy mi elmondhatjuk: számunka a haza a magyar nyelv. A határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban közreműködő miniszterelnöki megbízott kedden a romániai Érsemjénben beszélt erről, mielőtt a magyar kultúra napja alkalmából bemutatták a “Jót ‘s jól. Kazinczy Ferenc emlékezete” című filmet.

Idén is elindul Debrecenből a Doni Hősök Emlékmenete

Január 24-én, immár 19. alkalommal indul el a Doni Hősök Emlékmenet, amellyel a II. világháborús áldozatok emléke előtt tisztelegnek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai, valamint katonai hagyományőrzők, hivatásos-, szerződéses-, tartalékos- és nyugállományú katonák.

Egyed Emese a Törzsasztal idei első vendége

Január 25-én, pénteken tartják Nagyváradon az idei első Törzsasztal-estet, melynek vendége Egyed Emese kolozsvári költő, egyetemi tanár, irodalomtörténész, pedagógus. A szerzőt az est során elsősorban a Paian című, legutóbbi verskötetéről faggatja Kőrössi P. József.

A magyar kultúra napja: átadták  a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait

Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepeli a Magyar Kultúra Napját. A városi programsorozat kiemelt eseményeként, január 22-én, a Déri Múzeum Munkácsy-termében adták át a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait. Az eseményen köszöntőt mondott Papp László, Debrecen polgármestere, Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő és Duffek Mihály, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elnöke.

Az 1948 és 1990-es évek közé eső évtizedek játékaiból nyílik kiállítás Debrecenben

 ?A játék régebbi, mint a kultúra?  címmel, Bíró Zsolt és Szabó Kornél játékgyűjteményéből készült kiállítás nyílik a debreceni Vojtina Bábszínházban. A közel hat évtized játékkultúráját felmutató kiállítás legizgalmasabb nézőpontja, felgyorsuló világunk technikai változásai mellett, az anyag és a forma játékosságának nagyszerűsége.