Miniszteri elismerő oklevél

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként személyes találkozó keretében miniszteri elismerő oklevelet adott át prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Bódor Editnek, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala egyházügyi referensének, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi ügyvezető igazgatójának 2021. december 6-án Budapesten.

Cea?escu elvtárs, pajtás Debrecenbe érkezik

Fábián Tibor, partiumi író tehet arról, hogy a hírhedt romániai kommunista diktátor jelen lesz a debreceni Partium Házban, ugyanis, december 8-án, szerdán, 17 órai kezdettel ott mutatják be  Ceau?escu elvtárs, pajtás című szatirikus regényét. A “nagy kondukátor tiszteletére” a szervezők székely köménymagos pereccel és érmelléki borral kedveskednek azoknak, akik szeretnék megismerni a kommunista diktatúra abszurd történeteit.

Advent: Debrecenben és Nagyváradon is meggyújtották a második gyertyát

Debrecenben, csakúgy, mint az első adventi vasárnapon, az Emlékkertben lobbant fel a gyertyaláng. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát Puskás István alpolgármester képviselte az ünnepségen. Nagyváradon, a székesegyház előtti téren orvosok és ápolók tisztelték meg jelenlétükkel az imaláncot alkotók közösségét, a Szent László téri adventi koszorúnál Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyház előző püspöke mondott az alkalomhoz illő igei alapú beszédet.

Megérkezett a Mikulás

December 6-án Szent Miklós püspök liturgikus emléknapját ünnepeljük. A hit védelmezője, a szegények gyámolítója évszázadok óta az egyik legnépszerűbb szent ? az ajándékozó szeretet, a megrágalmazottak, az utazók, hajósok, halászok, kereskedők, a zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok patrónusa. Magyar hagyomány szerint a Mikulás december 5-én este rejti el apró meglepetéseit az aznap kihelyezett csizmácskákba.

Ismét áll a betlehem a nagyváradi székesegyház előtti téren

Idén is felállították a nagyváradi székesegyház előtti téren azt az életnagyságú szobrokból álló betlehemet, amellyel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az adventi várakozásban és ünnepi készületben élőknek szeretne segítséget nyújtani. Hiszen a jelenlegi járványhelyzetben karácsony békéjének, meghittségének, üzenetének az átadása komoly kihívások elé állítja családjainkat, közösségeinket.

Thurzó Zoltán: Újra megpróbálom!

Több mint 77 óra játék után, a nagyváradi zongoraművész Thurzó Zoltán, egészségügyi okok miatt kénytelen volt feladni világrekord kísérletét, de így különleges eredményt mondhat a magáénak: ő az egyetlen romániai zongoraművész, aki egyetlen koncert alatt az összes Mozart-szonátát eljátszotta ? háromszor is. 

Zenedoboz Debrecenben

A Zenedoboz elnevezésű tehetséggondozó pont célja, hogy közösségi térként segítse a diákokat tapasztalatokat szerezni, tanulni és alkotni a zenélés és a könnyűzenei kultúra kísérő tevékenységei (a zenekritikától a zenei menedzsmentig) területein.

Túl a világrekord-kísérlet felén ? A Föld minden táján szorítanak Thurzó Zoltánnak

Ma hajnalban a félidejéhez érkezett Thurzó Zoltán Guinness-rekord-kísérlete ? a nagyváradi zongoraművész az eddigi leghosszabb egyéni zongorajátszás csúcsát szeretné megdönteni. Arról, hogy a művész több mint hatvanórányi ? szigorú szabályokhoz kötött ? játék után hogy érzi magát fizikailag és mentálisan, párját, Kócza Erikát kérdeztük.