Bemutatkozott Nagyvárad új kulturális-művészeti egyesülete
A Tibor Ernő galériában rendezett fotóművészeti kiállítással mutatkozott be a hétvégén a Slash LIGHT Galéria/ Kulturális-Művészeti Egyesület.
A Tibor Ernő galériában rendezett fotóművészeti kiállítással mutatkozott be a hétvégén a Slash LIGHT Galéria/ Kulturális-Művészeti Egyesület.
Mint minden év augusztus 21-én, idén is kaphatott egy kis ízelítőt Nagyvárad a Debreceni virágkarnevál hangulatából. A cívisvárosból érkező virágkocsikat estig lehetett megcsodálni a Szent László téren, majd a kompozíciók vasárnap reggel elindulnak, hogy bejárják Bihar megyét. Fotók: Csíki János
Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán – jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
Több százan gyűltek össze péntek este Nagyvárad főterén, az immár hagyományosnak mondható Szent István-napi ünnepre, melynek legfelemelőbb és leglátványosabb pillanatait ? a Magyarok Kenyere-program Bihar megyei záróeseményeként ? az új kenyér megszentelése jelenti. GALÉRIA
A karneváli forgatag ékköveit, a virágkocsi kompozíciókat ebben az évben is kiállítás formájában láthatja a közönség, ezúttal veterán kerékpár korzóval kiegészülve. Augusztus 20-án a Nagyerdei körúton, augusztus 21-én és 22-én pedig a Kossuth téren és a Piac utcán látható a 14 remekmű. Három virágkocsi augusztus 21-én Nagyváradra, majd Bihar megyébe látogat.
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István király napja, augusztus 20. alkalmából Debrecen önkormányzata pénteken megemlékezéseket rendezett. (GALÉRIA)
Debreceni látogatásának harmincadik évfordulóján, szerdán a helyi Szent Anna-székesegyház előtt felavatták Szent II. János Pál pápa egészalakos szobrát, Kovács Jenő szobrászművész alkotását.
Az egyedi lánc elkészítése több hónapos munkát igényelt, melyet Hangyel Roland designer tervei alapján valósítottak meg.
A Debreceni Egyetem idén is meghirdeti külhoni képzéseit a határon túli fiatalok számára.A DE hét karának nyolc alapképzését kínálja, a felvételi lapokat a külhoni intézményben adhatják le a határon túli diákok augusztusban és szeptemberben.
Begördült Nagyváradra a Pálosan szép az élet című vándorkiállítás. Az átalakított autóbuszban berendezett tárlat augusztus 18-19-én, szerdán és csütörtökön a Barátok temploma előtt, a Sal Ferenc (Dunării) utca 1. szám alatt, naponta 10 és 20 óra között várja a látogatókat. (GALÉRIA)
Az előttünk álló évadra a Csokonai Színház szabadbérletet hirdet meg, mely két formában érhető el: a 6 előadásos szabadbérlet ára 13 500 Ft, míg a 4 előadásos szabadbérleté 9500 Ft. A szabadbérletek esetében a néző választja ki, mely előadásokat szeretné megnézni, így állíthatja össze a 6, illetve 4 ?fogásból? álló éves menüt.
Folytatódik a hagyomány: idén is megrendezik a Debrecen Nagydíjat a Perényi Pál Salakmotor Stadionban augusztus 20-án. A versenyen 16 fős nemzetközi mezőny küzd majd meg a serlegért. A viadal megrendezését Debrecen városa is támogatja ? jelentették be 2021. augusztus 17-én a szervezők.