Közös operaünnep Nagyváradon
Bellini, Verdi, Mozart, Puccini örök szépségű áriáit, közkedvelt operák részleteit hallhatta a közönség a nagyváradi Szent László Napok június 21-i, hétfői megnyitóján, a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában. A Debrecen város ajándékaként Nagyváradra érkező Operaünnep című produkció este hét órától kezdődött a Szigligeti Színházban. Az előadás előtt Nagyvárad és Debrecen elöljárói, valamint a Szent László Napok főszervezője mondott ünnepi beszédet. (GALÉRIA)










