A nap képe
Újraindult az autóbuszgyártás Debrecenben
Dolgozók az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén 2020. április 9-én. Az üzemben a koronavírus-járvány miatti kéthetes leállást követően, a szükséges óvintézkedések mellett újraindult az autóbuszgyártás. MTI/Czeglédi Zsolt
Hasznos
Telefonos lelki egészség szolgálat indul Debrecenben
Városi és egyetemi összefogással ?Együtt vagyunk? elnevezéssel telefonos lelki egészség szolgálat indult a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceniek lelki támogatására. Nemcsak hétközben, de hétvégén is szakemberek várják a lelki támaszra szorulók telefonhívásait ? jelentette be Papp László polgármester április 9-én.
Ajánló
Virtuális tárlatot és az analóg fotózás műhelytitkairól szóló videót is kapunk Gál András fotóművésztől
A Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galéria programjának meghatározó eleme a debreceni kortárs képző-, ipar- és fotóművészek rendszeres bemutatkozási lehetőségének biztosítása, egyéni és csoportos tárlatok keretében. Ebben az évben szinte csak debreceni alkotók műveiből rendeztek volna, ill. rendeznének kiállításokat, így áprilisban az 50. életévét idén betöltő Gál András fotóművész számára is, ám az élet felülírta elképzeléseiket.
Sport
A Debreceni Labdarúgó Akadémia is feltűnik a Nagyváradi AC videóüzenetében
A Groupama Aréna, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Debreceni Labdarúgó Akadémia is feltűnik abban a videóüzenetben, amellyel a Nagyváradi AC Labdarúgó Egyesület szeretne mindenkinek további kitartást, erőt, egészséget kívánni, "hiszen mindannyian összetartozunk". A videóban a csapat néhány játékosa és családtagjaik otthonaikban tűnnek fel. A felvételt kevesebb, mint egy hét alatt 34 ezren nézték meg.
Kultúra
Határokon is átívelő közös zenélésre hívja muzsikustársait Thurzó Zoltán, nagyváradi zongoraművész
Hivatalos közösségi oldalán, videóüzenetben fordult zeneszerető barátaihoz és zenésztársaihoz Thurzó Zoltán, nagyváradi zongoraművész. A 21. század adta technikai lehetőségeket és saját kreativitásunkat felhasználva közös muzsikálásra hív komolyzenészeket, énekeseket, és akár könnyűzenészeket is. (VIDEÓVAL)