A nap képe
Lebontották a váradi Patria mozi homlokzatát díszítő Jovián György-alkotást
Lebontották a nagyváradi Patria mozi homlokzatát díszítő 350 négyzetméteres márványmozaikot. A Három fa című alkotás a Munkácsy Mihály-díjas erdélyi képzőművész, Jovián György munkája, melyet 1979?1982 között alkotott. A volt mozit átalakítják, bevásárlóközpontot létesítenek helyére. Fotók: Varga Erzsébet Mandy
Közélet
Bennett-kenguruk érkeztek a Debreceni Állatkertbe!
Habár a kialakult járványhelyzet az állatkerti állatszállításokat is negatívan érinti ? hiszen a nemzetközi állatszállítások többségét ilyenkor el kell halasztani ? a Nagyerdei Kultúrpark gyűjteménye új állatok érkezésével is folyamatosan bővül.
Közélet
Fogjunk össze a magyar bor jövőjéért! Minden palack számít!
Ebben a rendkívüli helyzetben egyre többször találkozhatunk olyan társadalmi felelősségvállalással, amely az önhibájukon nehéz helyzetbe került embertársainkon próbál segíteni. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen drámai helyzetbe kerültek azok a kisebb, családi borászatok, akiknek a járványhelyzet miatt gyakorlatilag nullára csökkent a bevételük. (VIDEÓÜZENET)
Kultúra
Önkéntes munkában a Csokonai színészei
A színházi munka leállta után karitatív szerepet vállalnak a Csokonai Színház művészei. Kubik Anna és Varga Klári hangoskönyvek elkészültében segédkezik.
Kék hírek
Bukarest a magyar-román határ szervezett gyalogos átkelésének gyanúja miatt vizsgálódik
A román hatóságok vizsgálatot indítottak azt követően, hogy megnőtt azon személyek száma, akik gyalogosan lépnek be Romániába - jelentette be szerdán Marcel Vela román belügyminiszter.