Kék hírek
A Debreceni Nagytemplomban randalírozott egy férfi - Az egyházközség közleményt adott ki a betöréssel kapcsolatban
A rendőrségre március 30-án 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Debreceni Nagytemplomba egy férfi betört, imádkozni kezdett, majd amikor megzavarták, elkezdte szétverni a berendezési tárgyakat. A járőrök perceken belül a helyszínre mentek és elfogták a 30 éves budapesti lakost, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a férfit, rongálás miatt kell felelnie. Az üggyel kapcsolatban ma reggel a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség közleményt adott ki.
Közélet
Optimista dallal üzen mindenkinek a debreceni zenekar
Talán senki sem tud hitelesebben üzenni egy közösségnek, mint a saját tagjai. A debreceni Éva Presszó zenekar egy optimista dal formájában szeretné felhívni rajongói, barátai, és mindenki figyelmét arra, arra, hogy most fokozottan fontos, hogy fegyelmezetten és felelősségteljesen viselkedjünk, de emellett őrizzük meg a jó hangulatunkat is, és tartsuk a kapcsolatot a szeretteinkkel. A dal különlegessége, hogy szövegét Csíki András, erdélyi költő írta, aki nem mellesleg a debreceni Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület elnöke.
Ajánló
A Szigligeti Színház folytatja online színházi közvetítéseinek sorát
Március 30. és április 5. között is folytatódik a nagyváradi Szigligeti Színház #maradjotthonnézzélszínházat kampánya, amelynek célja, hogy a teátrum a járványügyi helyzet alatt is tartsa a kapcsolatot közönségével és korábbi előadásfelvételekkel örvendeztesse meg a nézőket.
A nap képe
150 csomagot osztottak ki a debreceni, nehéz helyzetbe került családoknak
A Debreceni Karitatív Testület önkéntesei és a városrészek önkormányzati képviselői a mai nap 150 csomagot osztottak ki a debreceni, nehéz helyzetbe került családoknak. A tartós élelmiszerből álló csomagokat azok a többgyermekes családok kapták, amelyek a kialakult helyzet miatt megélhetési nehézségekkel állnak szemben, valamint olyan idősek, akik az önkormányzat segítségét kérték a polgármesteri hivatal erre a célra létrehozott telefonos ügyfélközpontján keresztül. Köszönjük a Debreceni Karitatív Testület önkénteseinek erőn felüli, odaadó munkáját és a debreceni cégeknek a felajánlásokat.
Gazdaság
Önkormányzati cégek beruházásait állították le Debrecenben
A koronavírus-járvány miatt néhány kivételtől eltekintve leállították a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalatainál folyó beruházásokat, az intézkedés nem érinti a leendő BMW autógyárnak is helyet adó észak-nyugati gazdasági övezetet - közölte a városháza sajtóirodája hétfőn az MTI érdeklődésére.