Hírsáv
Románia a második, koronavírus-fertőzés okozta halálesetet regisztrálta
A nap képe
Köszönet az egészségügyi dolgozóknak
Alvás helyett túlóra, család helyett hivatás. Köszönünk mindent! feliratú molinó a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház korlátján Debrecenben 2020. március 21-én. A molinót a debreceni szurkolói csoport, a Szívtiprók Ultras Debrecen 1994 (SZUD) tagjai helyezték ki, köszönetet mondva a koronavírus-járvány elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozóknak. MTI/Czeglédi Zsolt
A nap képe
Szükséglakások a Magyarországról Nagyváradra ingázó munkavállalóknak
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal 10 garzonlakást bocsátott azoknak a magyarországi lakcímmel rendelkező munkavállalóknak a rendelkezésére, akik a városban dolgoznak. A nagyváradi Moreni utca 2. szám alatt lévő felújított munkásszállás garzonlakásait a jelentkezés sorrendjén utalják ki, szimbolikus értékű, mindössze havi 111 lejes lakbér fejében.
Közélet
Románia lezárja határait a külföldiek előtt, és korlátozza a kijárást
Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az ország területén pedig éjszaka korlátozzák a kijárást - erről és a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezését célzó más intézkedésekről Marcel Vela belügyminiszter adott ki szombaton katonai rendeletet.
Közélet
Püspöki szentmise-közvetítés lesz a debreceni Szent Anna-székesegyházból is
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése nyomán a nyilvános liturgiák március 22-étől elmaradnak. Ezért különösen is fontos, hogy a szentmisék közvetítésével a hívek megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek. A debreceni Szent Anna-székesegyházból is lesz püspöki szentmise-közvetítés. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 22-től visszavonásig vasárnaponként 11.30-tól mutat be szentmisét a székesegyházban.