Közélet
Vasárnap közvetítik dr. Fekete Károly református püspök igehirdetését a Nagytemplomból
Március 22-én, vasárnap 10 órától dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdeti az igét a Debreceni Református Nagytemplomban, amit a Nagytemplom honlapján, közösségi oldalán, de a helyi sajtó felületein is követhetünk.
A nap képe
Katonai járőrök Debrecenben
Katonai járőrök a debreceni Kossuth téren 2020. március 20-án. A katonák utcai jelenlétének célja a közbiztonság és közrend fenntartásának támogatása, a lakosság bizalmának erősítése a koronavírus-járvány idején. MTI/Czeglédi Zsolt
Közélet
Most Krisztus is ?elhagyja a templomot? és velünk jön az otthonainkba - ma tartották meg az utolsó nyilvános szentmiséket a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is
Szent József ünnepén, március 19-én tartották meg az utolsó nyilvános szentmiséket a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is. A kialakult járvány terjedésének megfékezése érdekében március 20-tól visszavonásig megszűnnek a nyilvános liturgiák, kiürülnek a templomok. 
Közélet
Nagyváradon nyitva maradnak a templomok, a püspöki székesegyház előtt vasárnaponként szabadtéri szentmisét mutatnak be
Nagy körültekintéssel és a fertőzést megelőző higiéniára vonatkozó intézkedések követésével biztosítsuk templomaink nyitvatartását - erre kérte papterstvéreit ma körlevelében Böcskei László, nagyváradi megyéspüspök.  Ugyanakkor a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye templomaiban március 19. reggelétől minden nyilvános liturgiát ideiglenesen felfüggesztenek. A püspöki székesegyház előtti téren vasárnaponként szabadtéri szentmisét mutatnak be 8.00, 10.00, 11.30 és 18.00 órai kezdettel.
Hasznos
Készenléti önkéntes csapatot szervez Nagyváradon a rászorulók megsegítésére a Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete
A Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete ? a fokozódó koronavírus-járványra való tekintettel ? készenléti önkétes csapatot szervez, melynek tagjai felajánlják segítségüket a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal számára, arra az esetre, ha egy bekövetkező rendkívüli helyzet megkövetelné, az időseket és a segítségre leginkább rászorulókat el tudják látni.