Hasznos
Koronavírus: a húsvéti programok is elmaradnak
Debrecenben a Főnix Rendevényszervező ma közleményben tájékoztatott arról, hogy a május 31-ig tervezett eseményeket lemondja, így például a virágvasárnapi körmenetet, a Nagyerdőn tervezett Majálist, továbbá a gyereknapi programsorozatot sem tartják meg. Nagyváradon a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (Visit Oradea) közölte, hogy a járvány megelőzése érdekében hozott kormányzati és helyi döntéseknek megfelelően az április 10 és 20 közötti időszakra tervezett húsvéti vásár elmarad.
Hasznos
Koronavírus: az idősek számára ingyenesen hívható zöldszámot hozott létre a Szociális és Közösségi Ügyek Igazgatósága Nagyváradon
Ingyenesen hívható zöld számot hozott létre Nagyváradon a Szociális és Közösségi Ügyek Igazgatósága (DASO), melyen azok az idős, 65 éven felüli személyek, illetve azon fogyatékkal élők kérhetnek segítséget, akiket az elkövetkezendő időszakban sem hozzátartozó, sem gondozó nem tud segíteni.  A 0800/410430-es telefonszámon azok bejelentéseit is várják, akiknek tudomásuk van a környezetükben élő ilyen személyekről.
Hasznos
Lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt
Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére a jövőben csak a magyar állampolgárok léphetnek be.
A nap képe
Koronavírus - A debreceni vidámpark
A látogatók nélküli hattyúforgó nevű játék az ország egyetlen, idén 60 éves vidámparkjában, a debreceni Nagyerdőben március 15-én. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében korlátozzák a látogatók számát, egyszerre nem lehetnek a területen 500 főnél többen. MTI/Czeglédi Zsolt
A nap képe
A nagyváradiak jó része otthon maradt vasárnap
Rég volt ilyen csendes Nagyvárad, mint ezen a hétvégén. A koronavírus-járvány miatt hozott hatósági intézkedések, és a láthatatlan ellenségtől való félelem otthon tartotta az embereket. A kihalt városközpont látványát talán még drámaibbá tette a galambok zavartalan térhódítása. Szegedi Éva képriportja