Ajánló
Március 15. - Ünnepi programok Debrecenben és Nagyváradon
Megemlékezések és koszorúzások, kokárdakészítés és forradalmi táncház, Kossuth-kifli és forradalmi ?sikk?, Beatrice koncert és fáklyás felvonulások - az 1848-as forradalom évfordulóját, a hagyományokhoz híven Debrecenben és Nagyváradon is méltóképpen megünneplik. (RÉSZLETES PROGRAM)
Közélet
Befejezte zarándoklatát a Kőrösi Csoma Sándor útját idéző Pengő Zoltán
Indiában befejezte zarándoklatát a Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtti útját idéző Pengő Zoltán. A nagyváradi születésű, jelenleg Kolozsváron élő újságíró tavaly szeptemberben indult el Erdélyből Tibetbe.
Ajánló
Debrecenben vendégeskedik a Szigligeti Színház Lilliput Társulata
Március  4-én, szerdán és 5-én, csütörtökön 10.00 órától a Moha és Páfrány, 14.00 órától pedig a Hollós Mátyás című előadásokat láthatják az érdeklődők a Vojtina színháztermében, a  nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadásában.
Ajánló
Töredékek ? a 80 éves László Ákos grafikusművész összefoglaló kiállítása Debrecenben
Töredékek címmel, a 80 éves László Ákos grafikusművész összefoglaló kiállításának megnyitóját tartják a héten Debrecenben. A művész a nagyváradiaknak is kedves alkotója, aki ugyan Budapesten született, de sokáig Nagyváradon élt, onnan költözött 1982-ben Debrecenbe a családjával.
A nap képe
Itt a tavasz - kisbárányok születtek a Debreceni Állatkertben
Mint azt már a Debreceni Állatkerttől megszokhattuk, minden évben a tavasz közeledtével az állatsimogató népszerű lakói, a cigája juhok újszülöttekkel örvendeztetik meg a nagyközönséget.