Közélet
A Szent László Napok az Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén
Alapító tagként a nagyváradi Szent László Napok képviselői is részt vettek a tavaly megalakult Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség február 24-én megtartott éves közgyűlésén és szakmai napján Kolozsváron, ahol közel húsz erdélyi magyar fesztivál képviseltette magát.
Ajánló
Debrecenből indul Hobo országos és erdélyi turnéja - előtte közönségtalálkozó a Dériben
Koncertek, színházi előadások, könyv- és CD-megjelenés is emlékezetessé teszi  HOBO 75. születésnapját. Az előadó hamarosan országos és erdélyi turnéra indul, amely március 20-án Debrecenben kezdődik. Még e jeles dátumot megelőzően, március 9-én a művész dedikálással egybekötött közönségtalálkozón vesz részt a Déri Múzeumban.
Kultúra
A Schroffenstein család: országos premier a Szigligetiben
Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című színművének országos premierjére készül a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata: a magyar nyelvterületen ritkán játszott, Romániában először műsorra tűzött előadást március 6-án, pénteken mutatja be a nagyváradi teátrum, Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas rendező színrevitelében.
Közélet
Hamvazószerdán ? idén február 26-án ? veszi kezdetét a negyvennapos böjt
Hamvazószerdán  veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek. Hamvazószerda az elnevezését a bűnbánat és a vezeklés őskeresztény jeleként szolgáló hamuról kapta: az előző év Virágvasárnapján megszentelt barka hamujával a pap ezen a napon keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: ?Emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel!? 
A nap képe
Jégkorong Erste Liga - Egyenlített a Debrecen
A Debrecen hazai pályán legyőzte a Csíkszeredát, ezzel egyenlített a jégkorong Erste Liga negyeddöntős párharcában, hétfőn.