Közélet
Lebilincselő büntetőeljárások ? gyilkos elmék rémtettei: a Debreceni Járásbíróságon a kolozsvári kalapácsos ember története
A Debreceni Járásbíróság dísztárgyalója adott otthont február 20-án annak az előadássorozatnak, amely régebbi, a lakosság körében és a sajtóban is nagy visszhangot kiváltott bűncselekményekről szólt. Elsőként Dr. Kádár Hunor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa előadásában egy kolozsvári sorozatgyilkos, a ?kalapácsos ember? történetét ismertette.
Ajánló
Nagyszalontai vendégeket is hívtak a Partium Ház Arany János életregényét bemutató könyves estjére
A Partium Ház ajándékaként, húsz nagyszalontai irodalomkedvelő is részt vesz azon a könyves esten, amelyet a nemzetpolitikai intézmény a Méliusz Könyvtárral szervez közösen, február 25-én, kedden. A rendhagyó, zenés, boros könyvbemutatón Cselenyák Imre Áldott az a bölcső és A tölgyek alatt címmel megjelent, kétkötetes Arany János életét feldolgozó, nagysikerű regényét mutatják be, a szerző jelenlétében - aki egyelőre nem tud a nagyszalontai meglepetés vendégekről. Az Arany János szülőhelyéről érkező irodalombarátok pedig nem jönnek üres kézzel: a környék méltán híres házi kenyeréből hoznak egy kis kóstolót a debrecenieknek. És a meglepetéseknek ezzel még nincs vége...
Kultúra
Gyerekjáték: bemutató a stúdióban
Elkezdődtek Nagyváradon a dráMÁzat IV. pályázat Debüt-díjas szövegéből készülő előadás próbafolyamatai: O. Horváth Sári Gyerekjáték című előadása a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata, illetve a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata koprodukciójában készül, Szilágyi Bálint rendezésében. A bemutatóra április 3-án kerül sor, Nagyváradon, a Szigligeti Stúdióban.
Ajánló
Idén is lesz mangalicafesztivál Debrecen főterén
A rendezvényt másodszor kapcsolják össze kulturális attrakciókkal, közte a télbúcsúztató maskarádéval - közölte a város turisztikáért felelős alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.
Gazdaság
Újabb nemzetközi elismerést kapott Debrecen
Ismét előkelő helyen végzett Debrecen a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó fDi magazinjának felmérésén: kategóriájának második helyezettje lett. A közép európai városok közül Debrecen az első, aki egymást követően két periódusban is a TOP 3-ban szerepel.