Kultúra
?Nagyváradtól Debrecenig? - Kocsis Csaba fotográfus kiállítása a debreceni közönség előtt is bemutatkozik
A magyar kultúra ünnepe című eseménysorozat részeként, január 20-án, a Csapókerti Közösségi Házban nyílt meg Kocsis Csaba Nagyváradtól Debrecenig című fotografikai kiállítása. A tárlatot, melynek anyaga kezdetben külön-külön létezett, együtt először Nagyváradon, majd Micskén, végül Élesden láthatta a közönség. Magyarországon most mutatkozik be először együtt az anyag az érdeklődők előtt.
Ajánló
Jób lázadása: a film, melynek forgatásán részt vettek a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai is, most felújítva tér vissza
Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja; a magyar mozikban Gyöngyössy Imre és Kabay Barna 1983-ban készült Jób lázadása című alkotásának digitálisan felújított változatával emlékeznek az áldozatokra. Az Oscar-jelölt filmklasszikust, amely a magyar zsidóság elhurcolásának történetét beszéli el, és amelynek forgatásán egykor részt vettek a Debreceni Zsidó Hitközség tagjai is, a cívisvárosban az 5. Magyar Filmszüret keretében vetítik. (VIDEÓAJÁNLÓ)
Kultúra
A magyar kultúra napja Debrecenben
Debrecen önkormányzata ebben az esztendőben is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyváraddal, Berettyóújfaluval, valamint Margittával.
A nap képe
Komplex kutyafoglalkoztató park nyílt Debrecenben
Kutya gazdájával a napokban átadott komplex kutyafoglalkoztató parkban Debrecenben. A kétszázötven négyzetméteres, 4,8 millió forintból elkészült park az első a városban, ahol különböző ugró- és ügyességi akadályok várják a négylábúakat. MTI/Czeglédi Zsolt
Gazdaság
Gazdasági partnertalálkozót tartottak a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem meghatározó partnerei, kormányzati és gazdasági szereplők körében ismertette a tavalyi eredményeket és a 2020-as terveket Bács Zoltán kancellár. Az évindítón előadást tartott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.