Interjú
Bihari Fotóriporterek Kupája: a versenyre, melyet idén a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség égisze alatt rendeznek meg, e hét végéig lehet jelentkezni
Január 19-ig, azaz vasárnapig várják a jelentkezőket arra a pályázatra, melyen Bihar és Hajdú-Bihar megye nyomtatott és elektronikus sajtójának fotóriporterei vehetnek részt tíz darab 2019-ben, a két testvérmegyében készült riportképeikkel. Az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő, a régió román és magyar fotóriportereinek munkáit felvonultató verseny és az azt kísérő, Nagyváradon és Debrecenben is bemutatásra kerülő tárlat idén számos újdonsággal szolgál a pályázóknak és a közönségnek egyaránt. Minderről Tóth István AFIAP, az ?Euro Foto Art? Nemzetközi Egyesület elnöke (a zsűri elnöke) számolt be hírportálunknak.
Közélet
Négy borvidék hat pincészete kapta meg a Debrecen Város Bora címet
A tizennyolc tagú grémium 8 borvidék 82 borát kóstolta meg, és választotta ki közülük a Debrecen Város Bora cím idei nyerteseit. A címet most először - a díj növekvő presztízsét is mutatva ? egy teljes borsorban (hét tételben) ítélték oda a decemberben megrendezett borbírálaton. Most, január 14-én a nagyközönségnek is bemutatták az idei cím birtokosait és a Debrecen Város Bora borszelekció új arculatát.
Ajánló
Ráckevei Anna, Kubik Anna, Szabó K. István - Nagyváradra utazik a Macskajáték
Január 17-én és 18-án Nagyváradon vendégszerepel a Csokonai Színház: a nagyváradi és debreceni színház együttműködése nyomán Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be a Szigligeti Színház nagytermében a cívisvárosi társulat. Az előadást a Szigligeti Társulat korábbi művészeti vezetője, Szabó K. István rendezte.
Kék hírek
Egy nap alatt 19 illegális határátlépőt tartóztattak fel Borsnál
Három menekültcsoportot tartóztattak fel a román-magyar határnál az elmúlt 24 órában - közölte a nagyváradi területi határrendészet. A három csoport összesen 19 tagja iraki és szíriai állampolgárságú, és Magyarországra próbáltak meg illegálisan átjutni. (VIDEÓVAL)
Ajánló
Megfélemlítés és zaklatás az iskolában - Megkezdődött a Para próbája a Csokonai Színházban
Romankovics Edit Para című ifjúsági drámáját Bethlenfalvy Ádám állítja színpadra a Csokonai Színházban. Az előadás a serdülőkor izgalmas világát kutatja. A kamaszok vágyaikkal és félelmeikkel vívódnak, lázadnak a felnőtt tekintély ellen, és a rangsorban elfoglalható helyekért küzdenek. De mi történik, ha a küzdelem valóságos harccá válik, ha a megfélemlítés és a zaklatás mindennapossá lesz?