Campus
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba - A Debreceni Egyetem új képzésekkel és új kisfilmmel csábítja a felvételizőket
Zajlik a magyarországi 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás, 2020. február 15-ig lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre. A felvételizők a jelentkezési határidőig legfeljebb hat helyet (hármat díjmentesen) jelölhetnek meg az E-felvételi rendszerben.  A Debreceni Egyetem új képzésekkel és új kisfilmmel csábítja a felvételizőket. 
Közélet
Papp László: Debrecen a régió legerősebb városainak egyikeként kezdi meg az új évtizedet
Immár hagyomány, hogy a Kodály Filharmónia Debrecen ? illetve a Kodály Kórus ? a Református Nagytemplomban újévi koncertet ad. Az is hagyomány, hogy a koncert elején Papp László beszédet mond. Debrecen polgármestere többek közt elmondta: ?Debrecen a következő években számos vonatkozásban reális alternatívája, sőt nem egy esetben riválisa lesz Budapestnek. Kézzelfoghatóvá tesszük, hogy az országnak van egy másik fővárosa is, amely büszke nemzeti tradícióira, a kereszténységhez és általában a vallásokhoz kötődő kapcsolatára, sőt mi több, ezt erősíti, és mindezzel együtt haladó, fejlődő és nemzetközi kapcsolataiban nyitott gondolkodású, fiatalokra építő város.?
A nap képe
Lézershow-val és tűzijátékkal köszöntötte az új évet Nagyvárad
Különleges meglepetésben volt részük azoknak, akik szilveszter éjszakáján Nagyvárad belvárosában ünnepeltek. Éjfél előtt, a Szent László téren felállított nagyszínpad körül mintegy öt perces lézer fényjáték kápráztatta el a jelenlévőket. A lézershow befejezéseként a színpad képernyőjén vetített képek idézték meg a város emblematikus épületeit, szobrait - köztük a Holnaposok szoborcsoportot is.  (VIDEÓVAL)
Hasznos
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai szilveszterre
Az óév utolsó napján egyre többen használnak tűzijátékokat és egyéb pirotechnikai termékeket, amelyek remek szórakozást nyújtanak, ám csak akkor, ha megfelelően használják őket. Ellenkező esetben súlyosabb balesetek okozói is lehetnek.
Hasznos
E10 - Új üzemanyag érkezik a magyarországi töltőállomásokra
A kormány döntése értelmében szerdától emelkedik a biológiai eredetű összetevők bekeverendő aránya az üzemanyagokban, az intézkedéssel Magyarország is csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. A régi típusú autót használóknak célszerű ellenőrizni, hogy lehet-e kocsijukba az új üzemanyagból tankolni.