Hírsáv
Elmarad a Szigligeti Színház holnap esti vendégjátéka a Csokonaiban
Gazdaság
Az Indotek 2 milliárd forintból korszerűsíti a debreceni és a szegedi plázát
Összesen csaknem 2 milliárd forintot költ a debreceni és a szegedi pláza külső-belső korszerűsítésére az Indotek Group. A beruházás augusztusban kezdődött első üteme az épületek belső tereit újította meg korszerű padlóburkolatokkal és bútorokkal.
Sport
Nagyváradon és Heidenheimben is remekeltek a debreceni vívók
Ezúttal Nagyváradról tértek haza érmekkel az Interfencing DSC vívói. Nagy Eszter bronzérme mellé további négy döntős helyezés is jutott a debrecenieknek. Kálmán Gyöngyvér a Heidenheim-i kadet Európa kupán szerzett nagyon értékes ranglista-pontokat.
Kultúra
Rendhagyó könyvbemutatóval mutatkozik be Debrecenben a Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház
A program első könyvbemutatója, Nagyváradi emlékírók az impériumváltás éveiről címmel, december 16-án, hétfőn délután 17 órakor kezdődik a Méliusz Könyvtár központi épületének rendezvénytermében.
Közélet
Tőkés László áll a romániai forradalom harmincadik évfordulójára emlékező rendezvények központjában
A romániai rendszerváltás harmincadik évfordulójához közeledve, megemlékező rendezvények sora eleveníti fel a három évtizeddel ezelőtti eseményeket, amelyek központjában Tőkés László, a temesvári népfelkelés elindítója áll. A napokban a nagyváradi Partium Keresztény Egyetemen zajlottak, a héten, Temesváron lesznek évfordulós rendezvények, a szombat esti gálán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is beszédet mond. Az ünnepi rendezvények mellett elégtételt jelent az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke számára, hogy december 6-án másodfokon megnyerte a román titkosszolgálati vezetők ellen öt éve indított rágalmazási pert.