Közélet
Egymilliárd forint a testvértelepülési programok, a diaszpóra magyarsága, és az ifjúsági szervezetek támogatására
Három fontos, a külhoni magyarságot segítő pályázat jelent meg a mai napon: az elsővel a magyarországi és határon túli települések közötti testvérkapcsolatokat, a másodikkal az ifjúsági és cserkész közösségeket, a harmadikkal pedig a diaszpóra magyarságát segíti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.
Gazdaság
Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése
A gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi ? írták az MTI-nek eljuttatott közleményükben. Azt is közölték, hogy a BMW csoport debreceni karrierfejlesztő csapata a következő hetekben toborzási kampányt indít.
Ajánló
Jótékonysági Adventi Vásár a Püspöki Palota megújult kertjében
December 7-én, szombaton, egy teljesen megújult téren, hatodik alkalommal nyitja meg kapuit az Adventi Jótékonysági Vásár a nagyváradi püspöki palota kertjében. A látogatókat sokszínű vásári kínálattal, házi süteménnyel, muzsikával várják, ellátogat a térre Szent Miklós püspök is, és hogy ne csak az érkezése, hanem a távozása is biztonságos legyen, megvilágítják neki a hazafele vezető utat: ünnepélyes keretek között felkapcsolják a kert új világítási rendszerét.
Közélet
Munkaértekezleten jártak debreceni kollégáiknál a román rendőrök
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság több évre visszanyúló, kiváló szakmai kapcsolatot és együttműködést tart fenn a Bihar Megyei Rendőr Felügyelőséggel, amely segíti a román és magyar rendőrök munkáját is.
Szemle
Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2020: élen a debreceni orvosképzés
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara orvos- és egészségtudomány területen általános orvosképzésben első, az összesített listán pedig a második helyen áll ? olvasható a Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2020 kiadványában.