Ajánló
Egyházzenei hétvége Nagyváradon
Az egyházzene fontosságáról és annak szakralitásáról tart szakmai napot a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pénteken, majd ezt követően, szombaton Egyházmegyei Kórustalálkozó lesz, azoknak a plébániai kórusoknak a részvételével, amelyek a liturgikus év folyamán rendszeres zenei szolgálatot végeznek a plébániatemplomokban. Mindkét rendezvény nyitott az érdeklődők számára, a belépés ingyenes.
Közélet
Befejezéshez közeledik a Körös-parti mélygarázs építése
Nagyvárad központjában, a Kossuth utcai neológ zsinagóga szomszédságában, befejezéséhez közeledik a lassan négy éve készülő, 462 autó befogadására alkalmaz mélygarázs építése. Felette zöldfelületekkel borított, pihenő padokkal felszerelt teret alakítanak ki, amely szervesen kapcsolódik majd a Sebes-Körös partján húzódó sétányhoz.
Gazdaság
Osztályozós csomópont épült Debrecenben, a Déli Gazdasági Övezetnél
Befejeződött az osztályozós csomópont építése a 47-es főúton, a KRONES gyár bejáratánál. A déli városrész közlekedési fejlesztése folytatódik, a következő beruházás a 47-es főút és a hosszúpályi út kereszteződését érinti, ahol egy spirális körforgalom épül.
A nap képe
Nem elviszik, felújítják Szigligeti Ede szobrát
A hét elején, nagyváradi internetes közösségi csoportokban tűntek fel azok a frissen készült fényképek, amelyek a felújítás alatt álló Bémer téren, a Szigligeti Színház bejárata előtt álló Szigligeti Ede-szobrot ábrázolják, azt azt védő deszkaburkolat nélkül. Az online térben hamar elterjedt a rémhír, hogy ?valakik azért bontották le a védőcsomagolást, mert készülnek elvinni a szobrot, ezt bizonyítja az is, hogy a közelében álló Mária román királyné szobrán ott van a védődoboz, ahhoz nem nyúltak! ? Mint azt a denagy.hu munkatársa megtudta: erről szó sincs. Margó Ede 1912. december 15-én felavatott alkotását az RMDSZ szeretné felújíttatni.
Ajánló
Látva lássanak ? a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása Nagyváradon
A száz éve elhunyt Ady Endre szellemi hagyatékát, életpályájának főbb állomásait villantja fel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Látva lássanak című vándorkiállítása, amely Temesvárról érkezve nyílik meg november 22-én, pénteken a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban.