Kultúra
A paródia áll az idei Debreceni Irodalmi Napok középpontjában
Karinthy, utánzás és mimikri. Miért népszerű és miért nyugtalanító a paródia? Ezt a kérdést járja körbe idén a Debreceni Irodalmi Napok november 4. és 6. között.
Közélet
Újra égtek az együttérzés mécsesei Váradon
A nagyváradi Olaszi parkban gyertyagyújtással hívták fel a figyelmet a nehézsorsú gyermekekre a római katolikus és görögkatolikus karitász szervezetek, az immár hagyományossá vált Egymillió Csillag elnevezésű rendezvény keretében.
Gazdaság
Több városfejlesztési beruházás zajlik Nagyváradon
Nagyváradon egyszerre több városfejlesztési beruházás is folyamatban van, és újabb nagyszabású fejlesztési projektek megvalósítása kezdődik.
Szemle
Nagyvárad polgármestere továbbra is párbeszédet kezdeményez
A román sajtó szerint, annak ellenére, hogy Debrecen polgármestere nyilatkozatában kategorikusan visszautasította az együttműködés lehetőségét, Nagyvárad polgármestere továbbra is párbeszédet kezdeményez a két város repülőterének helyzetéről. Bihar megye legolvasottabb román nyelvű hírportálja ?Bolojan nem fél Debrecentől? címmel számolt be a témáról.
Közélet
Fiatal amerikai politikusok látogattak Debrecenbe
Barcsa Lajos alpolgármester szerdán Debrecenben fogadta a Fiatal Amerikai Vezetők Politikai Tanácsának delegációját. A fiatal amerikai politikusok a magyar politikai és önkormányzati rendszer tanulmányozása mellett megismerkedtek a város hagyományaival is.