Közélet
Világszínvonalú műszerfejlesztés a Debreceni Egyetemen
Magyarországon és Közép-Európában egyedülálló, modern műszerparkkal gazdagodott a Debreceni Egyetem. A 885 millió forintos pályázati forrásból beszerzett különleges műszerek egyebek mellett a rákkutatáshoz nyújtanak technológiai hátteret.
Közélet
Papp László, Debrecen polgármestere reagált Nagyvárad polgármesterének repülőtér-ügyben elhangzott nyilatkozatára
Az elmúlt hetek nagyváradi repülőtérrel kapcsolatos sajtóhírei arra utalnak, hogy a váradi repülőtér ügye az ottani politikai küzdelmek középpontjába került. Nem tartom sem udvariasnak, sem szerencsésnek, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőteret ebbe a politikai küzdelembe kívánják belerángatni. A leghatározottabban visszautasítunk minden olyan próbálkozást, amely erre tesz kísérletet és egyben hangsúlyozzuk, hogy a két repülőtér üzemeltetője között semmilyen tárgyalás nincs folyamatban - olvasható Papp László reagálásában.
Hasznos
Megemlékezés és ima a temetőkben
?Az egyház bölcsen szorosan egymáshoz kapcsolta Mindenszentek ünnepét és Halottak napját. Istent dicsőítő és a boldogokat tisztelő imánkhoz kapcsolódnak engesztelő fohászaink azokért, akik megelőztek bennünket az ebből a világból az örök életbe való átmenetben.? (Ferenc pápa) 
Közélet
Idén is Szeretetdobozokkal segít a Magyar Református Szeretetszolgálat
Elindította idei, Szeretetdoboz elnevezésű országos adventi gyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat - jelentették be a legnagyobb hazai református közösség, a tiszántúli egyházkerület központjában, Debrecenben kedden sajtótájékoztatón
Közélet
Debrecenbe érkezik a Magyar Katolikus Rádió országjáró körútja során
A Magyar Katolikus Rádió országos turnéval is ünnepli 15. születésnapját. A rádió munkatársai a főváros, valamint hat vidéki helyszín után október 30-án este 18 órától a debreceni közönséggel is találkoznak a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. A jubileumi rendezvényeken neves helyi művészek, zenészek lépnek fel.