Szemle
Sajtóapostolok találkoztak Nagyváradon
Első ízben találkoztak külhonban a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Magyar Kurír szervezésében sajtóapostolok, országos, egyházmegyei és plébániai médiumok, nyomtatott és elektronikus sajtó, rádiók, honlapok, portálok munkatársai a Kárpát-medence minden részéből. A képzési hétvége eseményeiről a Magyar Kurír katolikus hírportál számolt be.
Közélet
Matula-napok - tizenhetedik alkalommal
A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában ? a nemes hagyományt folytatva - az idén már tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Matula-napok programsorozatot.
Közélet
A Partiumban is elindítja sikeres gazdaságfejlesztési programját a magyar kormány
Székelyföld után a Partiumra is kiterjeszti erdélyi gazdaságfejlesztési programját a magyar kormány ? Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott hétfő reggeli sajtótájékoztatón.
Emlékezet
Emlékezés a nemzeti gyásznapon Nagyváradon
Az RMDSZ a Nagyvárad-Olaszi templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel és Nagysándor József emléktáblájának megkoszorúzásával, az Erdélyi Magyar Néppárt Szacsvay Imre nagyváradi szobrának megkoszorúzásával emlékezett az 1848?49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúira.
Emlékezet
Az aradi vértanúkra emlékeztek Debrecenben - Az Erdélyi Magyar Néppárt is koszorúzott
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1848-49-es szabadságharc hősei, az 1849. október 6-án Aradon kivégzett honvédtábornokaink emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzást rendezett október 6-án. Az eseményen beszédet mondott Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere és Szloszjár Balázs ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárjának parancsnoka. Az emlékezés koszorúit helyezték el az emlékműveknél az önkormányzatok, fegyveres testületek, társadalmi és civil szervezetek, hivatalok, intézmények, pártok képviselői - köztük Habinyák István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke is.