Közélet
Világcéghez csatlakozott a Debreceni Egyetem
A Debreceni Egyetem Magyarországon elsőként kötött együttműködési megállapodást a világ legnagyobb egészségügyi kutatási hálózatával, a TriNetX-el. A csatlakozásnak köszönhetően a magyar betegek nagyobb eséllyel juthatnak hozzá a legmodernebb kezelésekhez.
Kultúra
Emlékhelyek napja: Árva Bethlen Kata és Huszár Gál is nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult
Élő interpretációval kapcsolódott a Nemzeti Emlékhelyek napjához a Debreceni Református Kollégium Múzeuma. Először vezették körbe ilyen módon a múzeum kiállításain az érdeklődőket. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott program több mint kétszáz látogatót vonzott.
Gazdaság
Öt százalékra csökkentették Romániában a bioélelmiszerek és hagyományos termékek áfáját
A legkisebb, ötszázalékos szintre csökken Romániában a bioélelmiszerek és az agrártárca által hagyományos termékeknek minősített élelmiszerek, illetve a hagyományos, alkoholt nem tartalmazó italok általános forgalmi adója. Erről keddi ülésén hozott sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány.
Közélet
Camen Dan Nagyváradon jelentette be: rövidesen kiszűrhetik a rendőrök a drogos autóvezetőket
Két héten belül olyan felszerelést kapnak a közlekedési rendőrök, amellyel a helyszínen kiszűrhetik azokat az autóvezetőket, akik tudatmódosító szereket fogyasztottak - jelentette be kedden Nagyváradon Carmen Dan belügyminiszter.
Közélet
Emlékérmén a Református Nagytemplom és Kollégium
Hat korábbi sorozatot folytatva tizenkét témában tervez emlékérmét kibocsátani 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank - a debreceni Református Nagytemplom és Kollégiummal a magyar nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat gazdagodhat.