Közélet
Bevételeinek majdnem felét beruházásokra fordítja Nagyvárad Bevételeinek majdnem felét beruházásokra fordítja Nagyvárad
A nemrég elfogadott 2019-es évi költségvetése szerint, Nagyvárad másfél milliárd lejből gazdálkodhat. Kiugróan magas jövedelmét saját adóbevételekből, az alárendeltségében folytatott gazdasági tevékenységből és európai forrásokból biztosítja, és bevételeinek 42 százalékát beruházásokra fordítja.
Gazdaság
Májusban rendezik meg a IV. Érmelléki és Bihar megyei Gazdanapot Májusban rendezik meg a IV. Érmelléki és Bihar megyei Gazdanapot
A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. Nagyváradi Regionális Irodájának kezdeményezésére, idén is megrendezésre kerül az Érmelléki és Bihar megyei Gazdanap. A rendezvény kiemelkedő programja az a konferencia és üzletember találkozó, melyre május 9-ig még jelentkezhetnek az érdeklődők.
A nap képe
Virágültetéssel szépítették meg a Rhédey-szobor környezetét Virágültetéssel szépítették meg a Rhédey-szobor környezetét
Önkéntes munkával varázsolták szebbé gróf Rhédey Lajos nagyváradi szobrának környezetét az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Egyesület tagjai és vezetői. A 2018-ban a Rhédey-kertben (ma Bălcescu park) felállított szobor környezetét megtisztították a gyomtól, virágágyásokat alakítottak ki, majd pedig a bihardiószegi Füzesi József nagylelkű adományából származó, mintegy kétszáz tő virágot ültették el a szoborhoz vezető sétány mellé.
Ajánló
Kodály madara - Bemutatóra készül a Vojtina Bábászínház Kodály madara - Bemutatóra készül a Vojtina Bábászínház
A zene és a színház iránti szeretet hívta életre a Vojtina Bábszínház új színpadi játékát, és Kodály Zoltán filozófiája, mely szerint a zene mindenkié. A Kodály madara című zenés képszínházi előadás, Nagy Viktória Éva rendezésében, április 28-tól várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
Közélet
2031-ig Bihar megyében enyhén csökken a magyarok aránya 2031-ig Bihar megyében enyhén csökken a magyarok aránya
Románia népessége 2031-ig 16,7 millióra csökken, és a magyarság is fogy, de megőrzi a körülbelül 6,5 százalékos arányát. A székelyföldi és partiumi megyék közül Hargita, Kovászna, Szatmár és Szilágy esetében várható a magyarok arányának a növekedése, míg Bihar és Maros esetében enyhe csökkenés valószínűsíthető - olvasható az erdelystat.ro statisztikai portálon kedden közzétett elemzésben.