Kultúra
Újraírható történetek a MODEM-ben Újraírható történetek a MODEM-ben
Két, gondolatiságában különböző, szimbólumrendszerében, (közel)múlt értelmezésében mégis sok hasonlóságot mutató, kurátori munka nyomán egybeszerkesztett, szokatlan páros kiállítás nyílt a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.
Közélet
Menet az életért: mintegy ezren demonstráltak Nagyváradon a magzatok élethez való jogáért Menet az életért: mintegy ezren demonstráltak Nagyváradon a magzatok élethez való jogáért
A Koalíció a családért civil szervezet kezdeményezésére, a keresztény felekezetek támogatásával március 23-án, szombaton a házasság, a család és a magzat védelmében újra megszervezték a Menet az életért elnevezésű ökumenikus felvonulást. A résztvevők a Szent László téren gyűltek össze, ahol Böcskei László megyés püspök is felszólalt.
A nap képe
Bohémélet Nagyváradon - Álló tapssal köszönte meg a közönség a Magyar Állami Operaház játékát Bohémélet Nagyváradon - Álló tapssal köszönte meg a közönség a Magyar Állami Operaház játékát
A Magyar Állami Operaház küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét minél több magyarlakta településre eljuttassa. Ennek jegyében hirdette meg 2018/19-es évadában ?Operát az Operából!? elnevezésű turnéját, amelynek részeként az itáliai zeneszerző utolsó műve március 22-én, koncertszerű változatban látogatott el a Szigligeti Színházba. A budapesti dalszínház 140 művészének előadása óriási sikert aratott Nagyváradon, a hálás közönség állva tapsolta meg a produkciót.
Közélet
A szabadság fővárosának szomszédságában - 10. rész A szabadság fővárosának szomszédságában - 10. rész
?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.
Közélet
Mindössze öt nap alatt hetvenegy új kanyarós eset Romániában, ebből négy Bihar megyében Mindössze öt nap alatt hetvenegy új kanyarós eset Romániában, ebből négy Bihar megyében
Újra fellángolt a kanyarójárvány Romániában, március 18. és 22. között 71 új esetet regisztráltak az országban, ebből négyet Bihar megyében. Az előző héten 45 új eset volt, ebből egy Bihar megyében, viszont március 3 és 8. között 111 esetet regisztráltak, ebből 16-ot Biharban. A 2016 elején kezdődött járványnak máig 62 halálos áldozata van az országban.