Megérkeztek a Centenáriumi híd első elemei

Megérkeztek Nagyváradra az épülő Centenáriumi híd pályaszerkezetének első elemei, melyeket a következő hetekben újabbak érkezése követ majd. A híd vasszerkezete november 1-jére készül el, majd a híd és a járdák aszfaltozása kerül sorra.  Az egykori Csillagos híd helyére épülő új híd felavatását 2018. december 1-re tervezik. (Fotók)

Görögkatolikus püspöki palota: huszonháromezer lej gyűlt össze eddig a felújításra

A nagyváradi polgármesteri hivatal közleménye szerint az augusztus 25-én leégett görögkatolikus püspöki palota tetőszerkezetének és emeleti részének felújítására, az épület rekonstrukciójára, a Történelmi Műemlékvédelmi Alapítvány adománygyűjtés céljára létrehozott bankszámláin ezidáig 23.379 lej (1.643.000 Ft.) gyűlt össze. Az adományokat továbbra is fogadják.

Magyar Kulturális Napok Nagyváradon

A helyi közösségeknek szentelt rendezvénysorozat részeként, immár második alkalommal szervezik meg Nagyváradon, szeptember 15?16. között a  Magyar Kulturális Napokat. A rendezvény Nagyvárad valamennyi lakójának szól, és arra hivatott, hogy bemutassa a város magyar közösségnek értékeit és hagyományait. A rendezvényt idén 150.000 lejjel támogatja a városháza.

Közönség-kedvencekkel és meglepetésekkel is készül az új évadra a Nagyváradi Állami Filharmónia

38 nagyzenekari koncerttel, új zenekari tagokkal, részben megújult koncertteremmel és nagy-nagy szeretettel várja közönségét idén a Nagyváradi Állami Filharmónia, mely szeptember 20-án tartja évadnyitó hangversenyét. Az új évadról, a külföldi meghívásokról, és a nagyvilágból érkező vendégművészekről, a filharmónia debreceni kapcsolatairól Meleg Vilmos főigazgatóval és Foica László művészeti igazgatóval beszélgettünk.

Romániában megkezdődött az új tanév

A magyarországi tanévkezdéshez képest egy héttel később, hétfőn Romániában is megkezdődött az iskola. Bihar megyében 90.000 diák kezdi meg az új tanévet. A romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségének Nagyvárad ad otthont, az eseményre e hét végén kerül sor.

Először állt meg a TIFF-karaván Nagyváradon

 ?Azért hoztuk el a karavánt Nagyváradra is, mert Kolozsvár mellett a Körös-parti város rendelkezik a legnagyobb erdélyi filmes hagyományokkal. 1905-ben, a Nagyvásártéren már lehetett filmeket nézni itt, 1907-ben nyílt meg az Uránia Filmszínház, 1912-ben az Apolló” ? mondta Tudor Giurgiu, rendező, a TIFF elnöke a fesztivál megnyitóján, a Szent László téren felállított pódiumon, megemlékezve Székely Jenőről, az első nagyváradi mozik tulajdonosáról is. (Farkas László felvétele)

Összefogás minden szinten Debrecen és Nagyvárad között

A Denagy.hu kérdéseire Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere válaszolt. Az interjúban szó esik Debrecen sikereiről, a BMW debreceni letelepedésének okairól, a város regionális szerepvállalásáról, a Nagyváraddal és a szomszédos Bihar megyével létrejött gazdasági, kulturális, turisztikai együttműködésről, de a magyar-magyar kapcsolatok ideális állapotáról is.